promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Különleges növényből készült az év pálinkája
Borítókép:  Az év pálinkája ezúttal fekete berkenyéből készült (1Csepp Pálinka)
Gasztro & Utazás
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A győztes kifőzde megvédte a címét a legeredményesebbek között az országos pálinkaversenyben. Legalább ekkora elismerés az 1Csepp Pálinkának, hogy különleges készítménye lett az év pálinkája 2019-ben.  

Az Országházban adták át a hatodik alkalommal kiírt Országos Pálinka- és Törkölypálinka Verseny díjait, miután Sümegen három napon át tesztelték a pályázó italokat. 

Huszonhat zsűritag ötven kifőzde több mint 300 pálinkáját kóstolta meg.  

A győztes fekete berkenyéből készült, az 1Csepp Pálinka büszkélkedhet vele. A kifőzde a honlapja alapján 2013 óta főzi készít pálinkát a Fertő-Hanság Nemzeti Park területén lévő Hegykőn, ahol egy 105 éves Masinaházat újítottak fel.

Modern technikával fűszerezik a családias környezetet, és az elmúlt hat évben sikert sikerre halmoznak.

2015-ben már begyűjtötték e díjat, 2018-ban pedig Magyarország legeredményesebb pálinkafőzdéje lett az 1CseppPálinka. Utóbbi kategórában a címvédés is összejött most. 

„Illatkarakterében a markáns fűszerek jelennek meg először, úgymint a rózsabors, vagy a szárított kakukkfű. Ezt követi a kiemelkedő testessége, a fűszerezettségével együtt adva összetéveszthetetlen fajtajellegét. Ízében friss, piros bogyós, de a különleges kékbogyós karakterek is megjelennek benne. Illatának és ízének összetétele végtelenül harmonikus.

Kerek és telt pálinka, fajtájának csúcsa

– így értékelte a győztes készítményt Béli Géza szakmai elnök a Sokszínű Vidék összefoglalója alapján.

 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás