promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Március elején egy héten át ingyen láthatjuk Olaszország múzeumait
Borítókép:  National Geographic
Gasztro & Utazás
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Ez az első alkalom, hogy Olaszországban ilyen kezdeményezés indul. Mivel nem nyáron, hanem március elején lesz az ingyenes hét, alighanem jobban eloszlik a turistainvázió. A római Colosseum, a firenzei Uffizi-képtár és Pompeji is szerepel a kínálatban, amely itt van a nyakunkon. 

Minthogy Olaszország jó eséllyel pályázhatna a világ legszebb országa címre, mert szinte mindenben erős, ami vonzza az embereket, a világ legszebb múzeumai közül is találunk itt egy nagy csapattal. Ahogy Firenze egyik szimbóluma az Uffizi-képtár, úgy Rómáé a Colosseum, más kérdés, hogy

a halandó ember egyik alapélményei közé tartozik, hogy nem jut be ide. 

Kivéve persze, ha bejut, csakhogy vagyunk páran, akik egy szép tavaszi, nyári, őszi, téli napon egy örök élményt jelentő sétát nem cserélünk el arra, hogy egy-egy itáliai múzeum előtt kanyargó gigantikus sorba beálljunk. Más kérdés, hogy ezek szerint bőven vannak, akik beállnak, és nekik is igazuk van, ráadásul működik az előre megváltott jegyek, regisztráció rendszere is. 

Most mindenki számára jó hírünk van, mert a turizmus.com cikke szerint március 5. és 10. között sem az olasz, sem a külföldi látogatóknak nem kell fizetniük a belépésért az olaszországi állami múzeumokba. Mint a portál írja – amelynek innentől át is adjuk a szót – az ingyenes múzeumok hetéhez Olaszország összes állami múzeuma csatlakozik:

jövő hétfőtől szombatig minden nap, a nyitva tartás teljes ideje alatt, mindenki számára díjmentes lesz a látogatás.

Az ingyenes belépés a turistákra is vonatkozik akár EU-állampolgárokról, akár távolabbról érkezőkről legyen szó.

Ez az első alkalom, hogy Olaszországban ilyen kezdeményezés indul. Alberto Bonisoli olasz kulturális miniszter bejelentése szerint mostantól minden évben tartanak egy ingyenes múzeumhetet. Ezen kívül a március és október közötti időszakban, minden hónap első vasárnapján is ingyenes lesz a látogatás az állami múzeumokba. Az egyes múzeumok pedig tetszés szerint további nyolc napot jelölhetnek meg az év során, amikor náluk ingyenes lesz a belépés.

Így évente húsz nap válik ingyenessé az olaszországi múzeumokban márciustól.

További kedvezményben részesülnek a 18-25 év közötti fiatalok, akiknek 2 euróba kerül a belépés.

A múzeumokban gazdag Olaszországban eddig minden kormány az ingyenes belépési napok számát igyekezett növelni. Korábban ez minden hónap első vasárnapjára esett. Az új rendszerrel ritkították az ingyenes vasárnapokat, amelyeket egyhetes ingyenes belépéssel kompenzálnak. Az olasz sajtó megjegyezte, hogy az ingyenes hetet

nem a turistákkal teli nyári periódusban, hanem márciusban tartják meg.

Alberto Bonisoli kulturális miniszter hangsúlyozta, hogy az utóbbi évek tapasztalata szerint az ingyenes napokat a múzeumlátogatók 15 százaléka használta ki. A többiek inkább fizetnek, csak hogy elkerüljék a tömeget.

A legutolsó, 2017-es adatok szerint az olaszországi állami múzeumokat (amelyek között a leglátogatottabb római Colosseum, a firenzei Uffizi-képtár és Pompeji is szerepel) több mint 55 millió látogató kereste fel, mintegy 200 millió eurós bevételt biztosítva.

Az olaszországi múzeumok közül többen is jelezték már, hogy

az ingyenes vasárnapok szokását egész évben meg kívánják tartani.

Ez oda vezet, hogy nem lesz egységes rendszer és minden olaszországi múzeumban más lesz az ingyenes nyitva tartások rendje. Ezért érdemes az egyes múzeumok honlapján ellenőrizni az ingyenes belépési napokat. Internetes jegyvásárlás esetén a foglalási díj megmarad.

A Vatikáni Múzeum nem számít olasz állami múzeumnak, itt továbbra is minden hónap utolsó vasárnapján ingyenes a belépés.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás