A Szalajka-völgyet nem unjuk meg, ha jókor megyünk és jót eszünk

Hajlamosak vagyunk Szilvásváradot a lejárt lemez kategóriába sorolni. Mert hát voltunk itt osztálykiránduláson, családi hétvégén vagy csapatépítő-tréningen, megnéztük megint a Szalajka-völgyet és a Fátyol-vízezést. Nagy volt a tömeg, így hát az emlékünk is nagyjából ennyi, ha nem figyeltünk oda a tájra, csak a zajra.

Pedig Szilvásvárad nem lehet a lejárt lemez kategóriája, ha odafigyelünk arra, hogy mikor jövünk, merre járunk kelünk, mit nézünk meg és mit eszünk hozzá.

Mikor menjünk? Szokás szerint azt tudjuk ajánlani, amit a legnehezebb megoldani: ne hétvégén, ne ünnepnapon. És ha ehhez még azt is hozzá tudjuk tenni, hogy nem a fő turistaszezonban utazunk, nyert ügyünk van – feltéve, hogy az időjárás is mellénk szegődik.  

Egy márciusi vagy novemberi napos, de legalábbis nem esős hétköznap az ilyenkor üres Szalajka-völgyben… Az ember hallja a csöndet, a Bükk, a nemzeti park minden rezdülését, a szarvasok nem ritkán ilyenkor egészen a kisvonat közelébe merészkednek, hogy igyanak a hűs patakvízből, ennek szemtanúi vagyunk.

Ha még többet akarunk tenni magunkért és a táj felfedezéséért, akkor ilyenkor mászunk fel az Istállós-kőre, a Bükk egyik emblematikus, 900 méternél magasabb csúcsára, amelyről a 21. századig azt hitték, hogy nincs is nála magasabb a hegységben.

Bármilyen furcsa, az Istállós-kő azért nyújt különleges élményt, mert nincs róla kilátás. Nem mintha unnánk a kilátásokat, főleg nem a késő őszi-téli időszakban, amikor Magyarország legmagasabb pontjairól gyakran a Magas-Tátrát is látni lehet – mégis néha érdemes egyfajta zarándoklatként olyan hegyre felkapaszkodni, ahová nem a kilátásért megyünk. Inkább magáért az útért, a természetért, az elmélkedésért, amelyre az ilyenkor csöndbe burkolózó Istállós-kő adja magát. Itt, a hegy tetején áll 1996 óta a Szent Imre templom keresztje, egy nagyobb csoport (a nagyvisnyói Szent Imre-tábor) tagjaként magunk is részesei lehettünk az ide vezető útjának.

Amiért most eszünkbe jutott Szilvásvárad, az, hogy virtuális barangolásunk közepette a Mindmegette oldalán a kisváros és a környék finomságaira bukkantunk, a „Kóstoljuk körbe Magyarországot!”-sorozatban. Ha helyi ételt akarunk – s miért nem akarnánk –, akkor pisztráng és tejfölös gombaleves, amiket persze otthon is elkészíthetünk, hiszen receptet is kapunk hozzá a honlapról.

Az itt élő emberek a pisztrángok mellett a különféle vadak húsát is előszeretettel fogyasztották, nemcsak sültként, hanem leves formájában is. Az erdő közelsége miatt közkedveltek voltak a gombás ételek, például a különféle tejfölösö gombalevesek. A finom ételekhez kellemes – elsősorban bükki borvidékről származó – borokat is kóstolhatnak a régióba látogatók

– olvasható a szakportálon.

(Arday)