Keresés

Elérhetőségek

Központi e-mail cím
info [kukac] promotions.hu

Szerkesztőségi e-mail cím
szerk [kukac] promotions.hu

Ügyvezető
maxi@promotions.hu

Programok beküldése
programok@promotions.hu

A sör inkább pezsgő lehetett, de még inkább az sem

A sör inkább pezsgő lehetett, de még inkább az sem

Gasztro & Tourism

A sör inkább pezsgő lehetett, de még inkább az sem

Gasztro & Tourism

Promotions 18:20
Van olyan nézet, amely szerint a bor forradalomra indít, a sör viszont álmosít, ezért külföldi befolyásra inkább a sört kezdték el hazánkban terjeszteni, merthogy az aktuális felettünk uralkodó hatalomnak nem hiányzott még egy 1848.

Annyi bizonyos, a sör valóban tud álmosítani (más kérdés, hogy egy ideig jó hangulatot is tud generálni), a bor és a vele való koccintás inkább ünnepélyes, és már csak borkultúránk okán is közelebb állhat a nemzetünk lelkéhez. (Boraink és felemelően szép borvidékeink inkább megkülönböztetnek minket a környékbeli nemzetektől, nagyhatalmaktól, a germán és a szláv vonaltól, mint söreink.)

Arról nem is beszélve, hogy nemesebb ital, és a tradicionális felfogás szerint magas minőségben, mértékkel egészségesebb is lehet (mondjuk napi egy pohár vörösbor). A sör leginkább vesekő esetén javallt ilyen szempontból. (Persze mindennek van bőven cáfolata is. Vesekőre bizonyosan jó a sör, ezt a sorok írója sokszor megtapasztalta.)

De mi van a koccintással?

A társadalom fiatalabbik fele 1999 óta boldogan koccint már sörrel is, merthogy lehet, hiszen letelt a 150 év 1849. október 6-a óta, amikor a legenda szerint az aradi vértanúk kivégzésére sörrel koccintottak az osztrák tábornokok. Mit mond azonban minderről a történelem?

Az urbanlegends.hu korábban összegyűjtött történészi véleményeket a legendáról, íme:
  • „Elképzelhető, hogy a borkereskedők találták ki, hogy hazafias színben tüntessék fel a bor fogyasztását szemben a sör fogyasztásával – mondta Hermann Róbert. – A trauma azért is volt olyan erős, mert az emberek többsége a szabadságharcot jogos küzdelemnek tartotta, s nem megtorlást, hanem amnesztiát várt 1849 őszén. Az 1867-es kiegyezés után a lelki megbékélés egyik legnagyobb akadálya éppen október 6. emléke volt.”
  • „Ábrázolás is csak egy van az osztrákokról, ahogy a győzelemre koccintanak, de akkor is hosszú pezsgőspoharakkal. A kép egyébként nem is reális, hiszen valamennyi tábornok felfelé néz a fejük felett lebegő sasra. A történet tehát mese, de az sem véletlen persze, hogy miről születnek legendák” – tette hozzá Katona Tamás.
A 150. évfordulót követő években, vagyis a kétezres évek elején egy felmérés szerint a hatvan év felettiek még tartották a sörrel nem koccintás hagyományát, ellenben a 18-29 évesek többsége már összeütötte a korsóját. Az, hogy ehhez miért pont százötven évet kellett várni, szintén homályos,viszont logikus magyarázat, hogy a nyolcvanas években itthon a társadalom egy része kezdte megérezni a rendszerváltást. Akkoriban megint –  és még mindig idegen hatalom bábáskodott felettünk – az ellenállás és a magunkra találás érzéséhez egész jól jött a nemkoccintás szokása.

Szükség van-e rá napjainkban is?

A sörrel nem koccintók oldala szerint egyértelműen igen a kérdésre a válasz.

Ráerőltetni nyilvánvalóan senkire sem lehet, de alighanem hozzájárul – különösen így október elején – az egészséges nemzeti büszkeség kialakulásához és az aradi vértanúk emlékének megőrzéséhez. Az a méltóság, ahogyan a halálba indultak, örökké segíthet nekünk szebb és nemesebb életet élni. De ez már egy másik történet.

(Arday Attila)