promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Imádjuk a pizzát, még akkor is, ha mirelit
Gasztro & Utazás
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Fejben vissza kell mennem az időben, most van augusztus utolsó napja, és eddig, ha nem csapnak be az emlékeim, körülbelül 15 darab fagyasztott pizzát vettem. Itt a Szigetes időszak sokat tesz hozzá, mivel nem volt időnk főzni többnyire, a másik fele pedig a „csináljon a franc vacsorát” halmazban van.

Többnyire egészségesen étkezem, házi ételeket eszek. A köreteket is váltogatjuk, és akármennyire is tészta fanatikus vagyok, fogyasztunk hajdinát, kölest, jómagam még néha gerslit is csinálok. Ezektől nem kell félni, tök könnyen elkészíthetjük őket, a neten mindegyiknek fent van a receptje, és ha nem félünk fűszerezni, akkor iszonyatosan finomak.

Persze, ahogy a legtöbb ember, én is elgyengülök, és szoktam bedobni mirelit pizzát a sütőbe. Ha rendelek, akkor általában tenger gyümölcsét szoktam, mivel piszok drágák a fagyasztott tengeri herkentyűk, és ott élem ki ezt a fajta kaja hajlamomat. Plusz mind az enyém, mert a környezetem utálja hála az égnek.

Na, de egészségtelen-e a pizza? Ha szénhidrát-mérgezést kívánunk kapni, és egyedül tolunk be egy vastag 32 centiset, (hohó, ezt nem félre érteni, rossz az, aki rosszra gondol) ami tele van kolbásszal, szalonnával, minden földi jóval és dupla sajttal, akkor igen. Ráadásul a pizza pont az a kaja, amiből simán túl tudjuk enni magunkat. Csábítóak a kis szeletek, és jön az „egyet még be tudok túrni” hatás.

A pizza egészségtelen, ha mi magunk azzá tesszük. Szénhidrátra a szervezetnek szüksége van, és ha igyekszünk több zöldségfélét rátenni minimális husival, plusz nem borítunk rá egy kiló sajtot, akkor bizony az olasz tésztaétel nagyon is egészséges. Az én tenger gyümölcse pizzám például egészségesebb, mint amiket mások rendelnek. A kagyló, a rák, a polip a halhoz hasonlóan magas fehérjetartalommal rendelkezik és a zsírtartalmuk csupán néhány százalék. A ne együnk pizzát reggelire tézis is egy hatalmas nagy baromság. Egy szelet brokkolis pizza például jóval egészségesebb és jobban el is telít ebédig, mint egy tál agyoncukrozott gabonapehely.

Jön a másik kérdés, mi a helyzet a mirelit pizzával, az egészséges? Gyakorlatilag ugyanez vonatkozik rá, mint a rendes pizzára. Ha nincsen tele mindenféle nívótlan adalékanyaggal, ami elég ritka szokott lenni, akkor a mirelit pizza is ugyanolyan, mint bármelyik másik pizza. Azt persze tegyük hozzá, hogy tartósítószer szinte mindegyikben lesz, de ezek nem veszélyesek az egészségre. Láttam már ilyennek a gyártását, rendes tésztából összedobják, fagyasztják, tényleg semmi extra nincs benne. Akkor miért veszélyes a mirelit pizza? Azért mert sz*r, és az is fog maradni, ha nem magunk készítjük el, vagy rendelünk.

fpizza
Amikor meglátok egy 800-900 forintos fagyasztott pizzát, akkor elkap a röhögés. Mennyit ér egy ilyen ár-érték arányban? Hát 600 forinttól semennyivel se többet. Szóval, ha nincs leértékelve, akkor nem is veszek, hanem inkább rendelek, de szerintem ezzel a többség így van. De spórolni meg nem éri meg rajta, én már egyszer megtettem.

Ez azt jelenti, hogy nem volt akció, de nekem mirelit pizza kellett. Előkerült a sóherségem, és vettem egy Reálos pizzát. Nos, az illető tésztán nem volt pizza szósz, és kommersz is volt az egész. Csak azért nem dobtam a kukába az első pár falat után, mert borzongok, ha ételt kell kidobnom, na meg mondtam is magamban, hogy „egyed Torony, megérdemled, ha már smucig voltál”. Láttam 1500 forintos prémium fagyasztott pizzát is a múltkor, és csak azt kérdeztem magamban, hogy ki az a hülye, aki ezt megveszi?
 
De valaki megveszi, mivel 2017 júliusa és 2018 júniusa között a magyarok 8 milliárd forintot(!) tapsoltak el fagyasztott pizzára a Nielsen szerint. Ez 6 ezer tonna mirelit köröcske, amiből 18 milliót vásároltunk.

Ennek a forgalomnak a 42 százalékát a főváros és környéke adja, szóval Budapesten nagyon nincs idő főzőcskézni. Az emberek amúgy elkezdtek bízni a saját márkás termékekben, mivel a forgalmuk utolérte a gyártói márkákét. Ez azt jelenti, hogy ugyanúgy megveszünk egy Spar vagy Tesco pizzát, mint a Ristorantét. Ezek amúgy elég szépen feljöttek minőségben, és fagyasztott pizzákhoz képest valóban nem rosszak.

A lényeg, hogy a pizza kérdésről akár egy szakdolgozatot is össze tudnék dobni. Ha valakinek jó ötletet adtam, akkor egye-vigye!

Még azt is vizsgálták tudósok, hogy az Egyesült Államokban, Ausztráliában, Kanadában és Indiában hány órakor rendelik a legtöbb pizzát átlagban. Aki már lefordul a székről izgalmában, annak elárulom: este 7 órakor. Az viszont valóban érdekes felmérés lenne, hogy ha 18 millió darab fagyasztott pizzát vásároltunk, akkor vajon mennyit rendelhettünk? Én ott is csak 12-15 darabbal szállok be, mivel általában havonta csak egyszer rendelek.

Viszont ha tehetjük, ne vegyünk mirelitet, de még csak ne is rendeljünk. Készítsük el otthon frissen, finoman, egészségesen!

(Torony)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás