Keresés

Elérhetőségek

Központi e-mail cím
info [kukac] promotions.hu

Szerkesztőségi e-mail cím
szerk [kukac] promotions.hu

Ügyvezető
maxi@promotions.hu

Programok beküldése
programok@promotions.hu

Már Görögországra is kitehetnék a megtelt táblát

Gasztro & Tourism

Promotions - 2018.06.04. 18:02
Újabb zsúfolt évre készülhet Görögország, az előrejelzések szerint 2018-ban összesen 32 millió turista látogat az országba, vagyis minden görög lakosra három vendég jut idén – írta a brit The Gurdian. A lap szerint a tendencia egyértelmű, a kultúra egykori bölcsője minden korábbinál népszerűbb úti cél: az elmúlt három évben évente kétmillióval nőtt a turisták száma (csak összehasonlításként, hazánkat tavaly 12 millió ember kereste fel). Ez elsőre örömtelinek tűnik a csőd szélén táncoló állam esetében, sokan azonban már kongatják a vészharangot. Környezetvédők szerint a közel másfél magyarországnyi területű ország képtelen ennyi embert befogadni, ha pedig tovább emelkedik a turisták száma, az katasztrofális eredményekkel járhat.

„Képtelenek vagyunk még több és több látogatót fogadni – hangsúlyozta Nikosz Kriszogelosz görög természettudós és zöldpárti politikus. – Nem lehetséges, hogy egy pici sziget, a maga kis közösségével évi 1 millió turistát lásson vendégül. Ehhez nincs megfelelő infrastruktúránk, ha csak a számokat hajszoljuk, és nem foglalkozunk a turizmus fenntartható fejlesztésével, az csúnyán vissza fog ütni.”

Érvelése egyelőre talán keveseknél talál nyitott fülekre, Nikosz Zorzosz, Szantorini polgármestere azonban biztosan egyetért a tudóssal. Az alig 90 négyzetkilométeres, és 17 ezer lakosú szigetcsoportot tavaly több mint kétmillió ember kereste fel. Az elviselhetetlenné vált terhelés miatt Zorzosz rendeletben korlátozta a hajóról a szigetre lépő turisták számát, naponta 8 ezren szállhatnak partra Szantorinin.

Ahogy az egész országban, úgy az apró vulkáni szigeten is az ázsiai középosztályból érkező turisták dobták meg jelentősen a látógatószámot. A narancssárga egével, fehér házaival és mélykék tengerével hódító célpont mágnesként vonzza a házasulandó párokat. Az örök emlékként őrzött fotókon a sziget ámulatba ejtő, a valóság azonban sokkal sötétebb képet mutat. A legalapvetőbb probléma az ívóvíz hiánya, hiába húzzák fel egymás után a tengervíz-sótalanító üzemeket, ha nem csökken a turisták száma, a szigetcsoport lassan kifogy a friss vízből.

A problémák megoldását akadályozhatja, hogy Görögország egyetlen sikeres szektora a turizmus, voltaképpen ez tartja felszínen a súlyos gazdasági helyzetbe süllyedt országot, a döntéshozók így kétszer is meggondolják, hogy tegyenek-e valamit a turisták számának csökkentéséért.

Nem az Égei-tenger partján okoz csak gondot azonban az egyre növekvő turizmus. Barcelonára is szívesen kiraknák a megtelt táblát a helyi lakosok. A katalán főváros a világ egyik legnépszerűbb települése, évente csaknem 9 millió ember keresi fel, ami úgy tűnik, elviselhetetlen terhelést jelent a helyieknek, legalábbis erre következtethetünk a város falain az elmúlt hónapokban egyre gyakrabban felbukkanó „Ki a turistákkal!” feliratokból. Elkeseredett küzdelmük ugyan nem a legbarátságosabb, de úgy látszik, hatásos, idővel a politikusok is felismerték a terhelés mértékét, és az elmúlt időszakban különféle intézkedésekkel igyekeznek korlátozni a turisták számát.

A horvátországi Dubrovnik város vezetése szintén korlátozásokra kényszerült a megnövekedett látogatószám miatt: egyszerre 8 ezren tartózkodhatnak a történelmi városrész falain belül. Velencében is hasonló lépésre szánták el magukat, a lagúnák városában beléptető kapukkal próbálták csökkenteni a forgalmasabb terekre nehezedő nyomás, az építményeket azonban a helyi aktivisták lebontották, mondván, a kapuk csak azt jelzik, hogy „Velence már haldoklik.”

És nem lehetünk nagyon meglepve, ha a közeljövőben az olyan világhírű turisztikai célpontok is korlátozásra kényszerülnek, mint Izland, a kambodzsai Angkor, vagy a Machu Picchu Peruban. S bár a teljes lezárás ma még nehezen elképzelhető, akad olyan látványosság is, ahol a helyieknek nem maradt más választása.

A Leonardo DiCaprió főszereplésével készült A part című filmből ismert thaiföldi Maya öböl júniustól bezárt a turisták elől. A szigetet már a 2000-es forgatás is rendesen tönkretette, hiszen a stáb fákat vágatott ki és bulldózereztetett le, az igazi problémát azonban a film okozta népszerűség okozta: évente milliók özönlenek az apró tengerpartra. A thaiföldi kormánynak így nem maradt más választása, mint a teljes tiltás, a nyári szezonra bezárták a helyet, hogy a természet magára találhasson.

(fib)

Borítókép: greece.greekreporter.com

Vissza a főoldalra.
Woody Allen most megint sokakat felbosszanthatott