promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Jócskán visszaesett az Oktoberfest látogatottsága
Gasztro & Utazás
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
A világ legnagyobb népünnepélyeként számon tartott sörfesztiválra a szervezők közleménye szerint 5,6 millióan látogattak el, ami 300 ezres csökkenés tavalyhoz képest, és a legalacsonyabb érték 2001 óta, amikor a szeptember 11-i amerikai terrortámadások hatására a látogatók száma 5,5 millióra zuhant az egy évvel korábbi 6,9 millióról. A fogyasztás és a sörsátrakat üzemeltető vállalkozók bevétele az első becslések alapján 10-20 százalék körüli mértékben csökkenhetett. A sört amúgy minden korábbinál drágábban, literes korsónként átlagosan 10,45 euróért (3200 forintért) kínálták. A fesztivál első napjaiban elég hideg és esős időjárás volt, így ez is szerepet játszhatott a kevés sör fanatikus megjelenésében.
 
A bűnözés a statisztikák szerint 15%-al csökkent. Ez annak is köszönhető, hogy a fesztivál teljes területét elválasztották a környezetétől, az utolsó nyitott szakaszt mozgatható kerítéssel zárták le. Így már egyáltalán nem lehetett biztonsági ellenőrzés nélkül belépni a mintegy 35 hektáros Terézia-rétre. A másik fontos szabály az volt, hogy tilos bevinni 3 liternél nagyobb térfogatú táskát vagy hátizsákot.

Az első Oktoberfestet 1810-ben rendezték. 1819-ben nyilvánították évente tartandó népünnepélynek, kezdetét pedig a barátságosabb időjárású szeptemberre hozták előre. Háborúk és járványok miatt eddig 24-szer maradt el, így az idei volt a 183. a sorban. (MTI)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás