Az 5 legjobb hazai sütemény

Indiáner vagy Indusfánk

Egy magyar nemestől származik az ötlet. Gróf Pálffy Ferdinánd Bécsben élt a 19. század első felében. "A gróf figyelemmel kísérte Európa színházi életét és az ezzel összefüggő eseményeket kabarékban, mulatókban és mindenhol másutt. Így értesült arról, hogy egy indián artista járja Európa metropoliszait, s mindenütt meghódítja a közönséget csodás mutatványaival. Összeköttetésbe lépett az indián művész impresszáriójával. Sikerült is a művészt néhány napi bécsi vendégszereplésre leszerződtetnie.

Ennek örömére a gróf magához rendelte szakácsát, s meghagyta neki, hogy az első előadás estéjére találjon ki valami olyan édességet, amelynek a színe hasonlítson az indián művész arcbőréhez. Ekkor eszelte ki a szakács az indián fánkot. Amikor az első példányokat bemutatta, s a gróf megízlelte, tapsolt örömében. Majd megkérdezte konyhamesterét, hány segítőre van szüksége, mert ebből az újdonságból annyit kell készíteni, illetve gyártani, hogy a színház minden látogatója a belépéskor ingyen kapjon egyet. A kocsideréknyi fánk el is készült idejében, s a közönségnek annyira ízlett, hogy amíg fogyasztotta, csaknem megfeledkezett a színpadon szereplő művészről" szól a legenda.

Mi erősen vitatkoznánk az indián megjelöléssel, ugyanis inkább az indiaiak bőrtónusa gyakorolhatott mély benyomást a grófra, csokoládébarna sütemény nem emlékeztethette indiánokra. Valószínűleg félrefordításról lehet szó, ám ez a sütemény élvezeti értékéből nem von le semmit.


Mákos bejgli, diós bejgli

Bár eredetileg Sziléziából származik az alapsütemény, és a források szerint csak a 19. században terjedt el, mégis magyarnak érezzük. Miért? Mert a dió és a mák régóta alapanyaga a magyar konyhának. Kalácsféléket is évszázadok óta készítünk. A bejgli ma már ugyanúgy része a karácsonyi menünek, minta hal, a töltött káposzta vagy a pulyka. A mákot azért hozhatjuk összefüggésbe a magyar konyhával, mert ekkora mennyiségben talán nem is fogyasztja más Európában, mint mi. Közép- és Kelet-Európában ismert, elismert termény, Nyugat-Európában azonban, különösen a déli államokban, szinte páni félelem lesz úrrá az embereken a mák hallatára, azt hiszik, bódulatot okoz a mákos tészta, és megkóstolni sem merik.


Dobos-torta

Unásig ismert közhely, hogy nem a torta tetején lévő kemény karamellréteg (dobszerű felület?) miatt ez a neve, hanem mert Dobos C. József készítette el először ezt a süteményt. A ma is tisztelt 19. századi konyhamester 1885-ben egy budapesti kiállításra rukkolt vele elő, Ferenc József és a nálunk Sissyként imádott neje kóstolták először. Azt tartja a fáma, hogy hónapok alatt hódította meg fél Európát a sütemény. Az igazi, jó Dobos-torta titka az, hogy nem száraz, fojtós ipari piskótából áll a tészta, a krém pedig korántsem epegörcsöt okozó tömény vajas, porcukros krém, mint ahogy néhány silányabb cukrászdában képzelik.

Zserbó-szelet vagy Gerbeaud-szelet

Nagymamáink, dédanyáink receptes füzetetének egyik kötelező darabja ez a lekváros, diós, csokis tetejű sütemény, amit képesek vagyunk rosszullétig enni - vagy legalábbis addig, amíg elfogy... Bár gyermekkorában mindenki azt hiszi, hogy ez a nagymami specialitása, az igazság az, hogy ez is egy cukrász fantáziáját és keze munkáját dicséri. Émile Gerbeaud a pesti Kugler Henrik hívására érkezett Franciaországból Magyarországra 1884-ben. Letelepedett, és Budapesten alkotta meg a Gerbeaud-szeletet. A cukrászdát Kuglerrel együtt vezette, ám annak nem volt örököse, így a francia mesterre hagyta vagyonát. Így került a cukrászda Gerbeaud Emil kezére.

Rigó Jancsi

Ismeritek a híres cigányprímás történetét? És azt tudjátok, hogyan ihletett meg egy cukrászt egy akkoriban igen botrányosnak számító szerelmi kapcsolat? Rigó Jancsit, a prímást imádták a nők. Férjes asszonnyal kezdett viszonyt, a hölgy egy gazdag belga nemes felesége volt. A nő a szerelemért elhagyta a férjét, és évekig járta a világot Rigó Jancsival. A legenda szerint az a pesti cukrász, akinek az üzletében szívesen evett csokoládés sütit a pár, Rigó Jancsinak nevezte el a süteményt. Sőt, azt tartják, maga pár ihlette a desszertet, és először 1896-ban készült el. A sütemény pusztán a szenzációra építve nem futhatott be volna ekkora karriert, sem a cukrászdákban, sem otthon, a konyhában, ha nem jó. Titka, hogy sok csokoládé kell hozzá: nemcsak a tetejére és a krémbe, hanem a tésztába is kerül.