promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Ő most a világ legmagasabb nője, iskolába se járhatott soha és nem fér be az ajtón

Ő most a világ legmagasabb nője, iskolába se járhatott soha és nem fér be az ajtón

Borítókép:  Profimedia
Élet
Kategória fejléc

A világ legmagasabb nője egy 27 éves török webfejlesztő, akinek már születésekor eldőlt a sorsa.

Törökországban él Rumeysa Gelgi, a világ legmagasabb nője. Híresség, aktivista, szónok, és összesen öt Guinness-rekord büszke birtokosa. 2021-ben szerzett front-end webfejlesztői képesítést, habár hagyományos iskolába sosem járt. Szabadidejében szenvedélyes úszó és a szinte falja a bűnügyi regényeket.

A most 24 éves Rumeysa Törökországban született 1997. január 1-jén, és már tinédzser korában, 2014-ben ő volt a világ legmagasabb tizenéves fiatalja. Ahogy betöltötte a 18. életévét, átvette a legmagasabb nőnek járó elismerést is a Guinness-bizottságtól, 2021 októberében pedig további négy rekordot döntött meg.

Legutóbbi mérése megerősítette, hogy 215,16 cm magas, azaz csak lehajtott fejjel tud belépni a legtöbb szoba, iroda, orvosi rendelő ajtaján. Népszerűsége is szédítő magasságokat ért el az egész világon, pedig még csak 27 éves.

A török rekorder születésekor azonnal megjelennek a Weaver-szindróma jelei, ami egy ritka genetikai mutáció, egyéb rendellenességek mellett gyors növekedést okoz. Rumeysa állapotából adódóan általában tolószéket használ a mozgáshoz, de rövid ideig sétálhat is. Nem tud 50-55 cm alatti ülésekben ülni, a Turkish Airlines 2022 szeptemberében hordágyat helyezett el az egyik széksoron (hat széket kellett kivenni), hogy a világ legmagasabb nője Isztambulból eljusson San Franciscóba. 

A világ legmagasabb nője újszülőttként is extrém hosszú volt

Állapotát a Hacettepe Egyetem Gyermek Endokrinológiai Klinikáján diagnosztizálták csecsemő korában, miután már születésekor is szokatlanul nagy volt. Rumeysa egy rendkívül összetartó, szeretetteljes családban él, a szülei és a rokonok mindenben támogatják, bátorítják, hogy elérje céljait. A nő gyermekkora műtétekkel, fizioterápiával és bonyolult kórtörténettel tarkított, elismeri, hogy élete könnyű, mégis szerencsésnek tartja magát, mert sokan szeretik. 

Amellett, hogy ő a világ legmagasabb nője, szószóló, szenvedélyes kutató és nyilvános előadásokat tart, hogy az emberek közelebbről megismerjék betegségének minden aspektusát. Jelenleg stabil az egészségi állapota, a fizioterápia mellett rendszeresen úszik, hogy erősítse izmait.

2016-ban érettségizett, de sajátos körülményei miatt nem a hagyományos úton tette le a vizsgáit.

„Soha nem jártam személyesen iskolába, otthoni oktatással fejeztem be tanulmányaimat. A 2020-as COVID-karantén idején elkezdtem webfejlesztést tanulni, mivel gyerekkori álmom volt informatikai vonalon dolgozni. Most egy feltörekvő, autodidakta front-end fejlesztő vagyok, aki két különböző globális intézettől kapott két szakmai minősítést”

– írja honlapján. 

Szabadidejében Rumeysa imád utazni, várost nézni, új helyeket felfedezni. Eközben egyre többen ismerik fel, de azt mondja, nem zavarja az emberek érdeklődése, minding szívesen elbeszélget azokkal, akikkel találkozik.

Forrás: GuinnessRecords