promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Putyin vesztésre áll? Kitálalt az oroszok egykori parancsnoka
Borítókép:  Profimedia
Élet
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Egy volt orosz parancsnok szerint az ukránok most nagyot fordíthatnak a háború menetén.

Az ukránok továbbra sem ismerték el Bahmut elvesztését, mi több, úgy tűnik precízen kidolgozott tervük van a kilenc hónapja ostrom alatt álló város felszabadítására. Sajtóinformációk szerint a településtől nyugatra fekvő magaslatokon át törnek előre azért, hogy körbevegyék a donbaszi várost.

Egy volt orosz parancsnok szerint azonban Bahmutnak nincs stratégiai jelentősége. Mikor értesült róla, hogy a Wagner-csoport teljes mértékben az ellenőrzése alá vonta a várost, egy Telegram-posztban fejezte ki, mennyire nem örül a hírnek, hiszen egyrészt tisztában van azzal, hogy Bahmut mennyire nem fontos, másrészt eszébe jutott, mekkora veszteséggel járt a település elfoglalása.

Igor Girkin május 21-én, vasárnap reggel osztott meg egy másik, hosszú posztot, amiben kielemezte a frontról érkező legfrissebb híreket. Ebben élesen bírálta az oroszok hadműveleteit, ugyanakkor kiemelte, hogy az ukránoknak most van a legnagyobb esélyük arra, hogy sikert érjenek el, és egy nagyobb támadásban megfelelő csapást mérjenek Vlagyimir Putyin hadseregére.

A volt parancsnok állítása szerint az orosz katonák teljesen kimerültek és rosszul vannak felszerelve.

Igor Girkin a Krím 2014-es annektálása során vált ismertté a hadseregben, később pedig azoknak a szakadár erőknek a parancsnoka volt, akik a kelet-ukrajnai Donbasz régióban működtek. Orosz nacionalistaként sokáig támogatta az ukrán inváziót, de mostanában egyre több posztban kritizálja Vlagyimir Putyinékat.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás