Ismét csökken a sajtok ára, a magyar vásárlók újra megengedhetik maguknak a sajttálas vacsorákat

Újabb kereskedelmi lánc döntött a sajtárak csökkentése mellett.
Az elmúlt hetekben megszokhattuk már, hogy szinte naponta kapunk hírt arról, hogy a jelentősebb hazai kereskedelmi láncok képviselői csökkentik a vaj, illetve a sajtok árait. Az Aldi és a CBA vásárlóbarát lépése után a mai napon pedig következő fejezetéhez érkezett a nagy árháború.

Az Aldit követve egy másik áruházlánc is nagy döntést hozott
Olvass tovább...
A mai naptól, azaz március 6-tól a Lidl is jelentős mértékben és tartósan csökkenti a kínálatában található legnépszerűbb sajtok árát. Tőzsér Judit a boltlánc vállalati kommunikációs cégvezetője a Világgazdaságnak adott interjújában azzal indokolta a döntést, hogy számukra kiemelten fontos, hogy vásárlóik számára a legjobb árakat biztosíthassák.
Az árcsökkentés az alábbi termékeket érinti:
- a saját márkás Pilos 250 grammos Edami darabolt sajt 25 százalékkal kerül majd kevesebbe, és a jelenlegi 999 forintos ár helyett holnaptól 749 forintba kerül majd,
- az 1 kilogrammos kiszerelésű Pilos trappista sajt 23 százalékkal, azaz 900 forinttal lesz olcsóbb, 2990 forintos áron lesz elérhető a mostani 3890 forint helyett,
- a 700 grammos Pilos trappista sajt 21 százalékkal, azaz 800 forinttal kerül majd kevesebbe, így 2999 forintot kell majd érte fizetni,
- a laktózmentes 700 grammos kiszerelésű Pilos trappista sajt esetében pedig az árcsökkenés mértéke szintén 21 százalékos, hétfőtől 2999 forintért lesz elérhető az áruházakban.
A kereskedelmi lánc kommunikációs vezetője még hozzátette, hogy:
„a vállalat január elejétől már csaknem 200 termék árát csökkentette tartósan, a célja pedig, hogy a jövőben további árcsökkenést, kedvezményeket tudjon biztosítani a vásárlóinak minél több termékkategóriában.”
Vásárlóként nagyon örömteli számunkra ez a most kibontakozó árháború, de azért arról se feledkezzünk meg, hogy ezt megelőzően milyen hatalmas mértékű drágulást tapasztalhattunk a boltok polcain, ráadásul messze nem csak a sajtok tekintetében. A hírek szerint a sajtokat követően a száraztészták lesznek a következő termékek, amelyeknél az árak mérséklődésére számíthatunk.

Azonnali hatállyal csökkentik a sajtok árát, jóval olcsóbban vásárolhatunk a trappistákból
Olvass tovább...
