promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Egértámadás miatt lett pánik a stewardesseknél
Borítókép:  Illusztráció / Profimedia
Élet
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A Ryanair nem törődik a problémával, úgy, ahogy kéne. 

Olyan rossz állapotok uralkodnak a Ryanair légiutas-kísérő szolgálati helyiségeiben, amit el sem tudunk képzelni - írja a Daily Star. 

Egerek lepték el a személyzetet, és valódi pánikban tartják az embereket, de látszólag, nincs megoldás.  

A Ryanair szerint már többször küldtek ki rágcsálóirtókat a helyszínre Manchasterben, és megszabadultak az egerektől, az érintettek szerint azonban ez nem így van. Az “egérhelyzet” továbbra is fennáll, sőt, egyre rosszabb.  

A személyzet egyik tagja, aki nem akarta magát megnevezni, a Liverpool Echónak nyilatkozott: 

 "Felmásznak az emberek lábára, és a lábunk körül futkároznak. Az egyikük tegnap a kollégám vállára ugrott, miközben ő aludt. Mindenhova ugrálnak. Gyakorlatilag olyanok vagyunk számukra, mint egy játszótér." 

A személyzet meg nem nevezett tagja szerint a "tömeges fertőzés" még 2022 szeptemberében kezdődött. 

 Úgy tudni, hogy a személyzet a Ryanairnek és a Manchester Airports Groupnak is jelentette a problémát annak idején. A repülőtér azonban azt mondta, hogy decemberig nem tudtak a problémáról, amikor is kártevőirtót hívtak. Ám úgy tűnik, hogy a probléma továbbra is fennáll, és az alkalmazott azt mondja, hogy ő és kollégái most már naponta jelentik a problémát a Ryanairnek és a manchesteri repülőtérnek is. 

"Most már kezd sokkal rosszabb lenni. Jelenleg ötöt láttunk (egeret), de amikor csend van a szobában, hallani lehet, ahogy mindannyian fölöttünk rohangálnak, és kaparásznak a falakban és a mennyezetben. Eljutottunk arra a pontra, hogy már nem vagyunk hajlandóak a szobában ülni, annyira rossz a helyzet"  

- tette hozzá. 

 "Minden nap küldtünk kéréseket a Ryanairnek és a manchesteri repülőtérnek is ezzel kapcsolatban, de úgy tűnik, senki sem válaszol". 

Az alkalmazott elmondása szerint, a múlt héten küldtek egy másik rovarirtót, de az csak három csapdát helyezett ki, mielőtt azt mondta, hogy "nem tud semmit tenni", mivel az egerek olyan gyorsan szaporodnak. 

 "Manchesterben 500 utaskísérő van, és mindannyian fel vagyunk háborodva"  

- folytatta. 

 "Vannak emberek, akik nagyon félnek a rágcsálóktól. Egy lány szorongásos rohamot kapott, és a helyzet kezd kicsúszni a kezünkből. Az emberek szorongva jönnek be dolgozni. Naponta számtalanszor panaszkodtunk, nem csak én, hanem a légiutas-kísérő személyzet többi tagja is. Az egyik lányt felhívták a vezetőségtől, hogy megoldották a problémát - másnap pedig egy egér ugrott rá.” 

A manchesteri légiutas-kísérő személyzetnek elege van abból, hogy nem hallgatják meg őket, és azt akarjuk, hogy most azonnal történjen valami, különösen egy olyan helyen, ahol a személyzetnek ennie is kell. 

 A manchesteri repülőtér szóvivője így nyilatkozott:  

"Tudomásunk van arról, hogy a Ryanair által használt eligazítási területen kártevőprobléma van. A légitársasággal és a kijelölt kártevőirtó szakemberekkel együttműködve azon dolgozunk, hogy a lehető leggyorsabban megoldjuk a problémát". 

 

 

 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás