promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Ezt nehéz lesz kivédeni: az oroszok szinte minden irányból támadni fognak Ukrajna ellen
Borítókép:  Profimedia (Képünk csak illusztráció!)
Élet
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Újabb szakaszához érkezett az egy éve tartó háború.

Nem sokan gondolták volna, hogy a 21. században olyan véres háborúra kerül majd sor, mint a tavaly február óta tartó orosz-ukrán fegyveres konfliktus. De bekövetkezett, és a mostani röpke csend elég megtévesztő, hiszen úgy tűnik, hogy a java még csak ezután következik.

Putyin orosz elnök számára immár a lét a tét, hiszen ha nem bírja legyűrni Ukrajnát, illetve nem szerzi meg a Donbasz ipari központot a Fekete-tenger partvidéke mentén, akkor azt egyértelmű kudarcként fogják elkönyvelni az orosz hatalmi körök, és a vezetőnek mennie, buknia kell.

Eddig mindkét oldal legalább 100 ezer katonát veszített (az amerikai hírszerzés szerint a támadók 188 ezernél tartanak), de az oroszok novemberre állítólag újabb 300 ezer embert soroztak be, vagyis pótolni tudták a veszteségeiket – mennyiségben mindenképp, de az újoncok minőségben aligha vetekedhetnek az elesettekkel.

Most újabb sorozásokról érkeznek hírek, aminek az állhat a hátterében, hogy a támadók ismét nagyszabású offenzívára készülnek. Feltehetőleg rögtön három oldalról, márpedig a Krím irányából, a Donbaszból és Fehéroroszországból indított egyidejű támadást igen nehéz lesz kivédeniük az ukránoknak. A helyzetüket némileg megkönnyíti, hogy időközben a nyugatiak is emelték a tétet, és immár tömegével áramlanak a legmodernebb fegyverek a szorongatott északkeleti szomszédunkba.

„Szerepel a felajánlások között több tucat Stinger légvédelmi rakétarendszer, Brimstone-rakéták, Sz-60-as légvédelmi ágyúk, géppuskák, katonai szállító helikopterek, drónok, és a támogatás részét képezi ukrán katonák kiképzése is”

– olvasható a Portfolio.hu oldalon. Korábban arról is szó volt, hogy német Leopard-2 tankokat is kapnak az ukránok, ez azonban egyelőre nem biztos. Közben több moszkvai házra Pancír Sz-1 típusú légvédelmi rendszereket telepítettek az oroszok, akik ezek szerint attól tartanak, hogy az újabb offenzívájukat akár a főváros elleni csapással is megtorolhatja az ellenség.

A 240 fokban érkező orosz invázióban fontos szerepet játszik majd a zsoldosokból álló Wagner-csoport, amelynek állítólag már 50 ezresre duzzadt a létszáma. Magas szinten képzettek, de elég szedett-vedettek, hiszen bűnözők is jócskán akadnak a soraikban, akiknek nincsenek kétségeik, ha gyilkolni kell.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás