promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
6 évesnek hitték egy rendellenesség miatt, de valójában egy 22 éves tinédzsert fogadtak örökbe, aki késsel támadt éjjel a családra
Borítókép:  Profimedia- illusztráció
Élet
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

2010-ben Michael és Kristine örökbe fogadták a majdnem 7 éves Nataliát, akiről azt állítják, hogy valójában 22 éves volt.

Az Ukrajnában született fiatal lányt egy amerikai pár fogadta örökbe. Igaz, hogy egy másik család korábban örökbe fogadta, de elálltak utolsó pillanatban az eljárástól, és soha nem derült ki, hogy első örökbefogadó szülei miért döntöttek úgy, hogy visszaviszik az árvaházba.

Azonban a Barnett családnál eleinte minden nagyon jól ment. De aztán a fiatal lány erőszakos viselkedést tanúsított és megpróbálta megölni örökbefogadó szüleit és testvéreit. És mint kiderült, a fiatal lány is nem olyan fiatal – ő valójában egy felnőtt, aki úgy tesz, mintha gyermek lenne.

Nem, ez nem a 2009-es Árva című thrillerről szól, ez egy valódi történet, ami még most sem fejeződött be. Mégpedig Nataliáról szól, egy ukrán születésű árváról, akit Michael és Kristine Barnett fogadott örökbe az Egyesült Államokban, 2010-ben.

Na de akkor ki is Natalia Barnett?

Michael és Kristine Barnett mindig is nagy családot szeretett volna, ez így is lett, ugyanis 3 fiú gyermekük született. Ők azonban egy 4. gyermekre is vágytak, ami sajnos a Kristine terhessége alatti súlyos szövődmények miatt természetes módon nem tudott létrejönni, így az örökbefogadás mellett döntöttek.

2010 májusában a pár Floridába repült az Indiana állambeli Lafayette-ben lévő otthonukból, hogy találkozzanak Natalia Grace-szel.

Születési dátuma 2003. szeptember 4. a születési anyakönyvi kivonat szerint. Annyit azért mondtak a jövendőbeli szülőknek, hogy a gyermek spondyloepiphysealis diszpláziában szenved, amely a törpeség ritka formája, és bár ez néhány örökbefogadó szülőnél kizárást jelent, Michael és Kristine nem lépett vissza. A család korábban kisgyermek napközik vezetett és fiúk, Jake, autista volt, így minden speciális eszköz, tudás, és környezet biztosított volt, hogy a kislány teljes életet éljen a családnál.

2010 novemberében, amikor Natalia hét éves lett, Michael és Kristine hivatalosan is örökbefogadták. Az anya, Kristine szerint nagyon hamar világossá vált, hogy ez a gyermek nem is olyan gyermeki, ugyanis valójában egy gyerek testében élő fiatal felnőtt volt.

„Fürdettem, és észrevettem, hogy nagyon sűrű szeméremszőrzete van, olyan, mint egy kifejlett felnőtté, rettentően megdöbbentem. Azt is észrevettem, hogy Natalia kifinomult szókinccsel rendelkezik, és leginkább tinédzserekkel szeret játszani.”

Kristine véres ruhákat is talált a szennyeskosárban, miszerint már menstruált a kislány. Csontsűrűség-vizsgálatokat végeztek, hogy megpróbálják meghatározni Natalia korát, és már a vizsgálat is megállapította, hogy a kislány sokkal idősebb az állítólagos koránál.

2011-re Natalia egyre erőszakosabbá vált. Kristine szerint azzal fenyegetőzött, hogy álmában leszúrja a családot, fehérítőt öntött Kristine kávéjába, és megpróbálta egy elektromos kerítésbe lökni. Egy csecsemőt is megtámadott, és azt mondta a szüleinek, hogy hangok késztették erre. Nyilatkozatokat is tett, sőt képeket is rajzolt, amelyeken az szerepelt, hogy tervezi megölni az egész családot és a holttestüket letakarva az udvarra dobja.

Az is megtörtént, hogy az éjszaka közepén a családtagok felett állt az ágy mellett késsel a kezében. El kellett rejteni a családnak az összes éles tárgyat. Volt, hogy kiugrott a mozgó autóból vagy akár vért kent a tükrökre. Ilyen dolgokat egy 6 éves gyermek nem csinál.

Michael és Kristine szakmai segítséget kértek a lányuk számára. Egy klinikai terapeuta, aki Natalia-val dolgozott, azt nyilatkozta, hogy Natalie bevallotta, hogy valóban 18 éves, és élvezte a Barnett család terrorizálását. Ekkor betelt a családnál a pohár és bírósághoz fordultak, hogy állapítsák meg és írják át a gyermek korát. A legfelsőbb bíróság Natalia születési dátumát 1989. szeptember 4-re módosította.

Ez azt jelentette, hogy örökbefogadásakor 22 éves volt, amikor örökbe fogadták, nem pedig hét.

Michael és Kristine ezután béreltek egy lakást Natalia számára, hogy egyedül élhessenek, és Kanadába költöztek, hogy tehetséges fiuk, Jake egyetemre járhasson. Kristine elmondta, hogy a bérleti díjat egy évig fizették, mielőtt a család elhagyta az országot.

2019-ben gondatlanság bűntettével vádolták meg a szülőket, miszerint egy kiskorú gyermeket hagytak magára, egy lakásban.

Mindketten tiltakoztak a vádak ellen azonban börtönbe zárták őket. Az orvosi szakvélemények és elmondások ellenére, kiskorú veszélyeztetése miatt börtönbe zárták őket, ahonnan kiengedték őket fejenként 5000 dollár óvadék ellenében és szabadlábon védekezhettek.

2019 novemberében Natalia megjelent a népszerű amerikai beszélgetős műsorban, a Dr. Phil-ben, hogy biztosítsa az embereket arról, hogy ő az, akinek mondta magát: egy (akkori) 16 éves tinédzser, aki 2003-ban született. Nataliát azóta Antwon és Cynthia Mans örökbe fogadták, akik úgy vélik, hogy gyermek az, akinek mondja magát és próbálják visszamódosíttatni a korát.

A sok-sok éves jogi hercehurca után, idén Michael Barnettet felmentették a vádak alól, most Kristine tárgyalása fog következni. A házaspár azóta már elvált. Michael térdre borulva sírt, amikor meghallotta az ítéletet, és annyit mondott végre vége. 10 éven át gyermekbántalmazónak tartották őket, miközben egy mentális betegségben szenvedő törpe génekkel rendelkező felnőtt állt az események mögött.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás