promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Elképesztő videó került elő Orbán Viktor fiatalkorából – az apja nagyon megverte anno, ő pedig egész másképp képzelte el az életét
Borítókép:  Profimedia
Élet
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Orbán Viktor inkább Magyarország miniszterelnöke lett, pedig nyugodtabb életre vágyott.

Orbán Viktort csütörtök reggel utazott Budapestről Kassára, ahol a V4-es országok vezetői találkoztak. A csúcstalálkozó kapcsán Magyarország miniszterelnöke mellett a lengyel és a cseh kormányfő is a közép-európai szövetség fontosságát hangsúlyozta.

Orbán Viktor hozzátette, hogy a visegrádi együttműködés egy harmincéves sikertörténet, és azért jött létre, mert az volt a meggyőződésük az országoknak, hogy vannak közös érdekeik és számos közös álláspontjuk.

Magyarország miniszterelnöke a volt szlovák elnökkel is találkozott. A kötetlen beszélgetésen az orosz-ukrán háború valamint a szankciós válság Közép-Európa országait sújtó következményeit tekintették át. Ma már Orbán sport- és olimpiai ügyekről tárgyalt a MOB elnökével.

Ez mind a jelen, de most alaposan visszamegyünk a múltba. Egy régi felvételt mutatunk, amin Magyarország jelenlegi miniszterelnöke arról is beszél, hogy milyen volt a viszonya az apjával, aki ha úgy volt, alaposan ellátta a fiatal Orbán Viktor baját.

Orbán a politikai pályafutását már 14 évesen, Székesfehérváron gimnáziumi alapszervezeti KISZ-titkárként kezdte, ahonnan egy évvel későbbi eltávolították, mert új alapszervezetet akart létrehozni.

Magyarország elnöke anno 11 évesen lett a Felcsúti Egyetértés MGTSZ SE labdarúgója, majd gimnáziumi évei alatt a Székesfehérvári MÁV Előre játékosa volt. A videóban meg is említi, hogy komolyan gondolkodott azon, hogy továbbtanuljon-e vagy hajtson egy profi szerződésért focistaként.

Anno azt mondta, hogy ha kötöttségek nélkül választhatna, akkor felnőttkorára egy jó egyetemi tanár szeretne lenni, és 8 órás politikai tárgyalásokhoz nem lenne kedve. Ez az idők során ugyebár már alaposan megváltozott.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás