promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Mindenki találgatott Orbán Viktorral kapcsolatban, de most kiderült az igazság
Borítókép:  Profimedia
Élet
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Azért azt senki sem hitte el, hogy Orbán Viktor 100 százalékosan jól van.

Az 1956-os szabadságharc 66. évfordulóján Orbán Viktor beszéde sem maradt el, csak nem a fővárosban állt fel a pulpitusra, hanem Zalaegerszegen. Itt tartották meg a Mindszentyneum épületének ünnepélyes átadóját.

A kormányfő azt is hozzátette, hogy azért is méltó helyszín Zalaegerszeg, mert a zalaiak sokat szenvedtek a kommunisták uralma alatt, de kitartottak, ameddig lehetett, és az utolsók között tették le a fegyvert decemberben.

A Modern városok program részeként felépült Mindszentyneum célja az, hogy új vidéki közgyűjteményként hitelesen mutassa be Zalaegerszeg legismertebb történelmi személyiségének életét, helyi, városépítő tevékenységét, valamint a kommunista diktatúra egyházüldözését.

„Méltók akarunk lenni Mindszenty bíboros közösségépítő örökségéhez, és az 56-os hősök halált megvető bátorságához, ki akarjuk használni azt a lehetőséget, hogy ma nem meghalnunk kell a hazáért, hanem élhetünk érte”

- mondta a beszédében Orbán Viktor.

Magyarország többségének feltűnt, hogy a miniszterelnök rekedt hangja nem túl bíztató, és sokszor köhögött, valamint krákogott is a beszéde közben. Orbán Viktor azért 60 éves lesz nemsokára, és gyengül az immunrendszere, szóval úgy néz ki őt sem kerülte el az enyhe megfázás, ami ilyenkor ősszel rengeteg embernél előjön.

Az RTL Híradója sosem kerül meg semmit, így rákérdezett, hogy Orbán Viktornak van-e valamilyen betegsége, ami hatással lehet a kormányfő későbbi programjaira. Havasi Bertalan sajtófőnök szűkszavúan csak annyit válaszolt, hogy Magyarország miniszterelnökének „kutya baja”.

Azért azt tényleg mindenki kiszúrta, hogy bár csak enyhén, de Orbán Viktor valahol megfázott, amit nem árt ilyenkor kikúrálni, hogy ne legyen nagyobb következménye. Ide kattintva meg is lehet nézni, miképp érdemes minél hamarabb túllendülni rajta.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás