promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Nem akarnak meghalni Putyinért, kőkemény tiltakozás kezdődött az orosz elnök katonai mozgósítási terve ellen
Borítókép:  Profimedia
Élet
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

További 300 ezer tartalékost akarnak bevetni az oroszok Ukrajnában.

Új szakaszába lépett a minap a február vége óta orosz-ukrán háború. Vlagyimir Putyin elnök ugyanis részleges mozgósítást rendelt el, mégpedig azoknak a tartalékosoknak küldenek behívót, akik korábban már szolgáltak a hadseregben, vagyis van fegyverhasználati, esetleg harci tapasztalatuk.

A döntés mintegy 300 ezer személyt érint, és hogy nincs rendben minden Oroszországban, azt a bejelentés utáni reakciók is jelzik. A repülőjegyek rögtön elfogytak, a katonai szolgálatra kötelezettek egy része tehát menekülőre fogta a dolgot.

Tüntetések kezdődtek Moszkvában, Szentpéterváron és más városokban is, amelyek során rögtön az első nap legalább 1100 személyt tartóztattak le. Az orosz állampolgároknak is nyilvánvalóan elegük van már a háborúból, amelyben bizonyos források szerint eddig 55 ezer katonájuk esett el.

„Nem akarunk meghalni érted!”

– kiabálták a tüntetők, természetesen Putyinra értve a dolgot, vagyis sokan vannak Oroszországban is olyanok, akik az elnököt teszik felelőssé a hosszú ideje húzódó háború kudarcaiért és veszteségeiért.

A legelső megmozdulások állítólag Szibériában kezdődtek, és a demonstrálók annak ellenére utcára vonultak, hogy akár több éves börtönbüntetést is kaphatnak a hadsereggel, sorkötelezettséggel kapcsolatos ellenkezésük, kritikájuk miatt.

Már olyanok is szót emelnek Putyin ellen, akikről korábban ez elképzelhetetlen volt. Az orosz állami tévé egykori alkalmazottja, propagandistája, az 56 éves Zsanna Agalokova például nyilvánosan ítélte el az elnököt, és még a tőle kapott kitüntetését is visszaküldte.

„Elnök úr, az ön vezetése szakadékba taszítja az országot”

– írta állítólag a kísérőlevelében. Kérdés, hogy a tiltakozások és tüntetések elérnek-e egy olyan szintet, hogy Putyin kénytelen lesz visszakozni miatta, vagy pedig a mozgósítás révén újabb lendületet kapnak majd az ukrajnai harcok.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás