A fáraó popsiját külön orvos felügyelte az ókori Egyiptomban, de a munkáját egyáltalán nem tartotta kínosnak

A fáraók három évezreden keresztül irányították Egyiptomot, teljhatalmú uralkodókként. A nevüket elsősorban egy Manethón nevű pap gyűjteményéből, valamint más királylistákból ismerjük, de az összes ókori vezetőt így sem tudjuk felsorolni.

Számos szolga és más segítő tüsténkedett folyamatosan körülöttük, és az egyik legérdekesebb személy az volt, akit a királyi ánusz gondozója titulussal illethetünk. A megnevezés egyben magát a munkaköri leírást is sejteti, de nem olyan módon, ahogy azt a legtöbben most gondolják.

Az ókori egyiptomiak a fejlett orvostudományukról is híresek, jól ismerték az emberi anatómiát, és el tudtak végezni komolyabb sebészeti beavatkozásokat is. Ábrázolások erről nemigen maradtak fenn, csupán a náluk is alkalmazott körülmetélésről, mégpedig Krisztus előtt 2500 környékéről.

Az egy évezreddel később keletkezett Ebers-papiruszon viszont nagyjából 800-féle gyógymód van felsorolva különböző betegségekre és sérülésekre. Így például szerepel benne a beöntés is, amely során folyadékot vagy gázt juttattak a végbélbe, hogy gyógyszert vigyenek be a szervezetbe, vagy elősegítsék a székelést.

Minden testrésznek, tájéknak megvolt a maga specialistája, és ezáltal már sokkal jobban érthető a királyi ánusz gondozója titulus is. Az egyikük neve fenn is maradt, a kínos állást egy bizonyos Irynachet töltötte be Krisztus előtt 2200 környékén.

Az ánusz fontos területnek számított az egyiptomi gyógyászatban, úgy hitték ugyanis, hogy az a wekhedu forrása, vagyis egy olyan káros anyagé (lényé), amelyet el kell távolítani a javulás érdekében.

Úgy tűnik, hogy a beöntés elég gyakori eljárás volt a fáraók esetében, az orvosok pedig nem tartották a dolgot cikinek. Sőt, mivel az uralkodót egyfajta élő istenként tisztelték, óriási kegy volt, hogy hozzáérhettek és foglalkozhattak vele.