promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
100 ezres sereget ajánlott fel állítólag az oroszoknak a diktátor Kim Dzsongun
Borítókép:  Profimedia
Élet
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Az észak-koreai „önkéntesek” megjelenése új szintre emelné a háborút.

Lassan fél éve tart a támadók által mindössze pár naposra tervezett orosz-ukrán háború. Minél tovább húzódik, annál feszültebb nemzetközi helyzetet idéz elő: az utóbbi napokban már Kína is mozgolódni kezdett Tajvan környékén, most pedig Észak-Korea tett ijesztő felajánlást.

Kim Dzsongun, a kommunista ország diktátora 100 ezer önkéntesük harcba vetését lebegtette meg Putyin elnöknek, legalábbis az orosz állami televízióban megjelent szakértő szerint. Természetesen a háborús híreket mindig fenntartással kell fogadni, ugyanakkor az észak-koreai vezetőtől nem lenne szokatlan egy ilyen konfliktusfokozó kijelentés.

A mintegy 150 ezres orosz inváziós hadsereg fele mára odaveszett, nyugati becslések szerint a támadók részéről eddig 80 ezer katona a veszteség. Nyilvánvalóan jól jönne számukra az erősítés, ezen a téren azonban aligha szorulnak külföldi segítségre.

Igor Korocsenko orosz katonai szakértő szerint Putyinnak nem kellene haboznia egy ilyen támogatás elfogadásával. Az állami orosz egyes csatornán beszélő szakember szavait a New York Post idézte:

„A hírek szerint 100 ezer észak-koreai önkéntes áll készen arra, hogy részt vegyen a konfliktusban, illetve az észak-koreai építőmunkások is segítenének nekünk a háborús károk helyreállításában”

– mondta Korocsenko, aki nem különösebben tisztelte meg potenciális szövetségeseiket, hiszen az észak-koreai segédcsapatokat rugalmasnak, motiváltnak, ugyanakkor igénytelennek nevezte. Azt is hozzátette, hogy Kim Dzsongun önkénteseiben harcedzett segítőket kapnának, akik örömmel harcolnának az ukrán „fasiszták” ellen.

Nyugati források szerint egyelőre nem világos, hogy az észak-koreai diktátor felajánlása valóban megtörtént-e, és ha igen, akkor ez milyen formában történt. Kim Dzsongun 1,3 milliós (plusz 600 ezer tartalékossal rendelkező) hadserege mindenesetre a negyedik legnagyobb a világon, tehát minden efféle lehetséges fenyegetést hiba volna félvállról venni.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás