promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Ez a férfi akarta brutálisan megölni II. Erzsébetet
Borítókép:  Profimedia
Élet
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A 20 éves Jaswant Singh Chail ügyét végre elkezdik majd tárgyalni.

Sokan aggódtak még az elején az egészségi állapota miatt, de hála égnek Erzsébet királynő egyre jobban van, bár anno a mozgási nehézségei miatt sok programot le kellett mondania. Ettől függetlenül II. Erzsébet azért már benne van a korban, így a palota csökkentette a feladatainak a listáját.

Állítólag a megterhelőbb dolgokat innentől Károly herceg fogja intézni, persze Erzsébet királynő elvárásai szerint.

A 96 éves királynő még a koronavíruson is átesett, amire azt hitték, hogy akár az életébe is kerülhet. II. Erzsébet szívósan átvészelte, és csak az utóhatások miatt panaszkodott, például hogy jóval levertebb, fáradtabb, mint azelőtt.

Közben újra elővették annak a merénylőnek az ügyét, aki tavaly karácsonykor meg akarta támadni a királynőt. A Daily Star a címlapon még egy elmosódott fotót is mutatott róla, amit ide kattintva tudtok megnézni.

A 20 éves Jaswant Singh Chail az akkori beszámolók szerint a brit gyarmati hadsereg által több mint egy évszázaddal ezelőtt elkövetett amritszári vérontást akarta megbosszulni, amit interneten is bejelentett.

Onnan is látszott, hogy a férfival valami nincs rendben mentálisan, amikor Star Wars sötét erőinek egyik tagjaként mutatkozott be Darth Jones néven. Akkor a mentálhigiénés törvény alapján elmekórtani megfigyelő intézményben helyezték el. Most már ténylegesen őrizetben van, és augusztus 17-én áll bíróság elé.

A férfit 2021. december 25-én számszeríjjal felfegyverkezve tartóztatták le a windsori kastély területén. A súlyosabb vádak közé tartozik a gyilkossággal való fenyegetés és támadó fegyver birtoklása. A Daily Star nem tért ki arra, hogy a merényletet tervező férfi milyen büntetésre számíthat.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás