promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Putyin betegsége újra téma lett – valamiért nem mozgatja a jobb kezét
Borítókép:  Profimedia
Élet
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Az orosz elnöknek egy szemtelen szúnyoggal gyűlt meg a baja, az leplezte le.

Putyin orosz elnök egészségi állapotáról már annyiféle híresztelés röppent fel az ukrán invázió februári kezdete óta, hogy most már lehetetlen tisztán látni ebben a kérdésben. Vannak azonban egyértelmű jelek, amelyek arra utalhatnak, hogy valami tényleg nincs rendben.

A 69 éves orosz vezető meglehetősen gyakran szerepel mostanában a nyilvánosság előtt, ám ezeken a megjelenéseken nem feltétlenül mutat csúcsformát. Az iráni látogatása során szinte „kiesett” a repülőgépből, majd az esetlen kiszállást követően sántikálni kezdett.

A haditengerészet napján pedig egy szúnyoggal gyűlt meg a baja. A szemtelen vérszívó Putyin jobb arcfelére szállt, ám az elnök valamiért a bal kezével akarta eltávolítani onnan. Nagyon látványos volt, hogy a jobb kezét nem akarja, vagy nem tudja mozgatni.

A nagyhatalmi vezető az eseményen egyébként új doktrínát hirdetett, amelyben egyértelműen kijelölte Oroszország határait és övezeteit, valamint elítélte a NATO infrastruktúrájának előretörését a határaik felé. Úgy véli, az Egyesült Államok jelenti ezen a téren a legnagyobb fenyegetést számukra.

Putyin a feltételezések szerint többféle súlyos betegséggel is küzd, és emiatt alkalmanként dublőrrel helyettesítik. A haditengerészet napján ugyanakkor valószínűleg ő maga szerepelt, hiszen semmi értelme nem lenne egy szintén egészségi problémákkal küzdő hasonmás bevetésére.

Az elnök látványos nehézségei nem feltétlenül bénulásból adódhatnak, elképzelhető, hogy egyszerűen csak meghúzódott a válla, vagy pedig – amint az szintén rebesgetik – komoly hasi műtéten esett át, és ennek a következményeként nem meri mozgatni a jobb karját, nehogy a seb fájdalmat okozzon számára.

A videó ITT tekinthető meg.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás