promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Hogyan tovább? Így van most Bodrogi Gyula
Borítókép:  Profimedia
Élet
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A Nemzet Színésze a jobb állapotáról adott hírt az újságíróknak.

Bodrogi Gyula idén májusban kétszer is „meglátogatta" a kórházat: elsőre egy háromnegyed órás életmentő műtéti beavatkozást kellett átvészelnie, ezt követően pedig az intenzív osztályra került, ám az orvosainak hála, már saját otthona kényelméből gyógyul tovább.

A 88 éves színészlegenda számos titulust bezsebelt az évek során, amiért méltón lehet büszke önmagára. A felsorolás igencsak hosszas: Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, rendező, színházigazgató, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának, a József Attila Színház és a Vidám Színpad örökös tagja. Bodrogi Gyula jól ráijesztett családjára, ám még szerencse, hogy orvos barátja időben kezelésbe vette.

„Dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora, régi barátom, igazi csodát művelt. Neki köszönhetem, hogy javulok, meg a drága feleségemnek, Angélának, aki állandóan mellettem van.”

– nyilatkozta a Mandinernek.

A színész nem érti, mivel vívta ki ennyi ember szeretetét, de boldogan mesélte, hogy kórháza elhagyásának pillanatát tapsviharral színesítették az ott dolgozók. Elmondta, hogy onnan szeretné folytatni az életét, ahol abbahagyta: tovább játszani a színpadon. Ijesztő azonban számára, hogy számos színésztársa már nem az élők színpadán tündököl (pl.: Sinkovits Imre, Psota Irén), őt azonban továbbra is a gyermeki jókedv, a játszani akarás hajtja. 

Az interjú végeztével, miután megtudtuk, hogy siet haza keresztrejtvényt-fejteni és régi filmeket nézni, a következő kéréssel fordult az újságíróhoz:

„Amikor kórházba kerültem, sok aggasztó, vészjósló hír jelent meg velem kapcsolatban. Akkor most írja meg, hogy jól vagyok!"

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás