promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Napi horoszkóp – június 25: Vajon behegednek a Kos régi sebei, az Ikrek pedig el fogja tudni hagyni a komfortzónáját? Rajtad is múlik!
Borítókép:  Profimedia
Élet
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Az Oroszlán jelenleg igazi ragadozóként az egész világgal szembe tudna szállni, a Nyilast pedig kihozhatja valaki a sodrából. A legtöbb csillagjegynek fontos, hogy ki tudja hozni a maximumot a hétvégéből. Lássuk, hogy mire hívja fel a figyelmedet a mai napi horoszkóp!

Kos (március 21. - április 20.)

A régi sebek be fognak gyógyulni, és a haragodat is el fogod tudni ásni, de nehezedre esik néhány dolgot elengedni. Olykor sajnos embereket kell kizárnunk az életünkből, hogy ne húzzanak le a mélybe. A bolygók most elősegítik mindenben a továbblépést, amit ki kell használnod. A feladatok mellett muszáj azzal is foglalkoznod, hogy megtaláld a lelki békédet.

Bika (április 21. - május 20.)

Ma igazán a magasba lendülhet az önbecsülésed, valamint a kitartásod is nagyobb, mint szokott lenni. Ha más utakat választasz a rutin helyett, akkor az pozitív eredményt hozhat. Persze azért tudd, hogy hol van a határ, és ne legyél túl merész. Az apróbb győzelmek is hatalmasat dobhatnak az önbizalmadon, és ez a jókedvedet is visszaadhatja.

Ikrek (május 21. - június 21.)

Nem ártana kicsit kitörnöd a komfortzónádból, mert lesznek olyan problémák, amit csak egy kis vakmerőséggel fogsz tudni megoldani. Új és izgalmas vágyak terelhetnek közben a változás felé. Ez lehet egy új frizura, de valami sokkal nagyobb dolog is. Te egy folyamatosan fejlődő ember vagy, és most különben sem szabad, hogy az unalmas napok bekebelezzenek.

Rák (június 22. - július 22.)

Úgy érzed valami változást szeretnél az életedben. Kicsit emiatt zavar is van a fejedben, jobban kellene rendszerezned a dolgokat. Ha ez megvan, alaposan rágd át magad a dolgokon, és ne ugorj bele semmibe hirtelen. Egyelőre még csak vedd számba a lehetőségeket. Az elhamarkodott lépésekkel nagyot veszíthetsz, és nem éred el a kívánt célt.

Oroszlán (július 23. - augusztus 23.)

Most nagyon elszánt vagy, és gördüljön bármilyen probléma eléd, mindenen úgy tudsz túljutni, mint forró kés a vajon. Az egész világgal szembe tudnál szállni, hogy a vélt igazadat megvédd. Azonban fontos, hogy meghallgasd mások véleményét is. Ne legyél túl harapós, különben könnyen megbánthatsz embereket a környezetedben.

Szűz (augusztus 24. - szeptember 23.)

Picit többet kellene foglalkoznod magaddal. Benned van, hogy mindenkinek szívesen segítesz, de most legyen az a jelszó, hogy segíts magadon. Azzal tudsz a legjobb feltöltődni, ha kiszabadulsz a négy fal közül. A testmozgás a lelkedet is edzésben tudja tartani. Gyakorlatilag bármilyen sport űzése növelheti az elszántságodat és az összeszedettségedet.

Mérleg (szeptember 24. - október 23.)

Ha ki tudtad használni az eléd gördülő lehetőségeket, akkor tényleg gazdagodhattál új ismeretségekkel az utóbbi időn. Mindenképpen tartsd közel őket, mert később szükséged lehet rájuk. Most nem szabad szerénynek lenned, hanem meg kell mutatnod önmagadat. A humorod és az egyéniséged tündököl, amivel a legkeményebb szíveket is meg tudod hódítani.

Skorpió (október 24. - november 22.)

Bizonytalannak érzed kicsit a jövődet, és ez mostanában elég gyakran megfordul a fejedben. Ez picit gátol is abban, hogy határozott és tettrekész legyél. Nem szabad hagynod, hogy ez az egész érzés elkezdjen fojtogatni. Mindenen lehet változtatni, ne feledd, olyanon meg ne kezdj el pánikolni, ami még nem következett be.

Nyilas (november 23. - december 21.)

Nehezen tudnak kihozni a sodrodból, de a mai napon még ez is összejöhet valakinek. Próbáld meg ne magadra venni, mert inkább csak egy félreértés az egész. Legyél türelmes, és akkor senki sem fog tudni beléd kötni. Akkor viszont nyugodtan felemelheted a hangod, ha valaki már régóta nem úgy csinál valamit a környezetedben, ahogy kellene.

Bak (december 22. - január 20.)

Mindenképpen igyekezz szabadidőt biztosítani magadnak a mai nap folyamán. Menekülj el a gondok elől. Az a legjobb, ha az időt öngondoskodásra, vagy egy kis baráti összejövetelre szánod. Most nyugodtan lehetsz kicsit lusta. Ne akarj mereven ragaszkodni a tervekhez, inkább legyél spontán. Ma csak pozitív dolgok történhetnek veled, ha engedsz nekik.

Vízöntő (január 21. - február 19.)

Nem szabad engedned, hogy az emberek elvegyék a mozgásteredet. Ahelyett, hogy percre pontosan megtervezed a napodat, inkább legyél laza, és mindenképpen szánj időt az alvásra. Fel kell töltődnöd, és az aktív pihenés inkább csak le tud szívni jelenleg. Igyekezz megbékélni a belső önmagaddal – fontos, hogy elkerüljenek az érzelmi viharok.

Halak (február 20. - március 20.)

Ha a mai napon másokra kell esetleg hagyatkoznod, akkor mindenképpen készíts B tervet. Elég megbízhatatlan a környezeted, szóval a háttérben tartsd a kezedben az irányítást. Az emberek nehezen tudják most megtartani a szavukat, szóval te lehetsz a megbízható és stabil bástya. Este igyekezz kimozdulni és felszabadultan szórakozni kicsit.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás