promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A két pár egymással szeretkezik – a bizarr kapcsolat alatt már gyerekeik is születtek
Borítókép:  Profimedia
Élet
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Hivatalosan poliamor párkapcsolatoknak hívják ezt a dolgot.

Taya Hartless és Alysia Rogers pár éve ismerkedtek meg az interneten, miután férjeikkel próbálták feldobni szexuális életüket. Ahogy a párok jobban megismerkedtek, mindannyian érezni kezdtek egymás iránt valamit – a következő évben már összeköltöztek az Egyesült Államokban, Oregon államban.

A család 2020 óta él együtt egy nagy családi házban. Bár mindegyik párnak volt már saját gyermeke, a négyesnek még két babája született. Egyik anyuka sem tudja biztosan, hogy Tyler vagy Sean a kisebbik gyerekek biológiai apja.

A 27 éves Taya szerint ez nem is számít, mivel mindannyian szülőnek tekintik magukat.

„Egyikünk sem volt korábban poliamor, de amikor találkoztunk egymásba szerettünk. Mióta összeköltöztünk, mindannyian közösen neveljük az összes gyereket – egy nagy családi egység vagyunk. Sokan nem igazán értik a poliamóriát, és azt hiszik, hogy deviáns, vagy valamilyen szempontból egészségtelen. Igaz, nem volt mindig könnyű – eltartott egy darabig, mire bevallottam magamnak, hogy vannak érzelmeim valaki más iránt is, és néha féltékenyek is vagyunk. Ma már ez természetes mindannyiunk számára, és nagyon hálás vagyok, hogy több partnerem van, akikkel együtt nevelhetem a gyerekeket”

- idézte a Mirror Tayát, aki szerint így a gyerekek több támogatást és szeretetet kapnak.

Taya és férje, Sean 2019 júniusában találkoztak először Tylerrel és Alysiával, miután hónapokig online csevegtek. 2020 elején  beköltözötek első nagy családi házukba, majd jött is a karantén a koronavírus miatt, ami az első nagy próbatétel volt számukra.

A férjek minden este szobát cserélnek, így egyik este az egyik nővel lesznek, másnap este a másikkal. Bár Alysia és Taya, valamint Sean és Tyler nem randevúznak, mindannyian közeli partnernek tekintik egymást.

Taya, Alysia, Sean és Tyler annyira összetartó négyes lett, hogy amikor elkezdtek gondolkozni a további gyermekvállalásról, meglepő megegyezésre jutottak. Mivel mindkét nő mindkét férfival lefekszik, megállapodtak abban, hogy nem akarják tudni ki a gyerekek igazi apja.

Taya hozzátette, hogy néhány családtag és barát nem vette jó néven poliamóriát, de a többség elfogadja, hogy ők így szeretik egymást.

„Sokszor azon gondolkodom, mennyire szeretem az életünket. Izgatott vagyok a jövővel kapcsolatban, és a gyerekeink közös nevelése miatt”

- zárta a gondolatait Taya.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás