promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Kulcsár Edina sokat sejtető fotója a fél országot megdöbbentette - Máris nagy dologra készülnek G.w.M-mel?
Borítókép:  Profimedia
Élet
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Kulcsár Edina már többször is elmondta, hogy nagyon boldog G.w.M-mel, de a legújabb képe még így is mindenkit meglepett.

Szinte az egész ország Kulcsár Edina magánéletével foglalkozik, mióta az influenszer/modell/üzletasszony/énekesnő januárban bejelentette, hogy elválik a férjétől, Csutitól – majd nem sokkal később kiderült, hogy összejött a híres magyar rapperrel, G.w.M-mel, akivel azóta is remekül érzi magát.

Rengeteg pletyka terjed az interneten a friss sztárpár kapcsolatáról, Kulcsár Edina pedig sorra járja a televíziós műsorokat, hogy elmondja, mennyire unja már, hogy folyton velük foglalkoznak az emberek – de most mégis olyan fotót rakott ki, ami csak olaj volt a tűzre.

Kulcsár Edina először egy Insta Storyval kavarta fel a port, hiszen megosztotta a követőivel, hogy éppen ruhapróbán van, és ehhez mellékelt egy kis ábrát is egy esküvői ruháról. Sokan természetesen egyből arra gondoltak, hogy máris összeköti az életét G.w.M-mel és összeházasodnak, mindössze pár hónap után jöhet is az esküvő – és ezt egyesek szerint az is megerősítette, hogy a híresség utána elvileg meg is mutatta magát egy képen a gyönyörű ruhakölteményben.

Mivel Kulcsár Edina nem fűzött kommentárt a sokat sejtető felvételhez, így rögtön elkezdtek szárnyalni a szóbeszédek a frigyről, de valószínűleg csupán „trollkodásról” van szó a részéről, és csak játszik egy kicsit a követőivel, mielőtt felfedi, hogy egy munka, vagy valami hasonló miatt pózolt esküvői ruhában, és egyáltalán nincs szó arról, hogy összeházasodik G.w.M-mel – legalábbis egyelőre.

Itt lehet megnézni Kulcsár Edina posztját:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás