promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Kim Dzsongun húga még véresebb szájú a diktátornál, durván megfenyegette Dél-Koreát
Borítókép:  Profimedia
Élet
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A szomszédos ország védelmi miniszterét egyszerűen söpredéknek nevezte.

Az 58 éves Suh Wook (magyarosan: Szo Vuk) 2020 szeptembere óta szolgál védelmi miniszterként Dél-Koreában. Az egykori tábornoknál most alighanem elfogyott a cérna, mert nagyon keményen megfenyegette a feszült világpolitikai helyzetben állandó rakétakísérletekkel riogató Észak-Koreát.

Wook április 1-jén jelentette ki (nem tréfaként), hogy képesek lennének csapást mérni a kommunista diktatúrára, mire Kim Dzsongun rezsimje erre azzal vágott vissza, hogy ők hamarabb lőnék szét a főbb szöuli célpontokat, megelőző csapást végrehajtva.

Az elvileg testvéri, de 1948 óta kettészakított nép hangos üzengetése ezzel nem ért véget, sőt egy váratlan csavarral folytatódott. A perpatvarba ugyanis bekapcsolódott Kim Jodzsong, az észak-koreai vezető 34 éves húga, akit sokan máris Kim Dzsongun utódaként emlegetnek, hiszen alighanem ő venné át a stafétát, ha a bátyja meghalna, vagy súlyosan megbetegedne.

Jelzés értékű, hogy a jelenlegi diktátornál is keményebbnek és kegyetlenebbnek tartott nő közleményben szólt hozzá a kipattant vitához. Nem fogta magát vissza, hiszen egyszerűen „söpredéknek” nevezte a dél-koreai védelmi minisztert, márpedig ilyen túlkapásokra Kim Dzsongun is csak ritkán ragadtatja magát.

„Dél-Korea komoly fenyegetéssel nézhet szembe, ha a védelmi minisztere ilyen meggondolatlan kijelentésekre vetemedik. Dél-Koreának uralkodnia kell magán, ha el akarja kerülni a katasztrófát”

– fogalmazott harciasan Kim Jodzsong. Az északiak egyébként idén már többször teszteltek új típusú interkontinentális ballisztikus rakétákat, amelyekkel lényegében a Föld bármely pontját képesek lennének elérni, Wook miniszter ezért érezhette szükségét annak, hogy rámorduljon szomszédaira.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás