promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Rúzsa Magdi bármelyik pillanatban megszülhet, ötkilónyi baba van a pocakjában
Borítókép:  YouTube / Rúzsa Magdolna
Élet
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Az énekesnő szorgalmasan igyekszik beletanulni a pelenkázás és pólyázás rejtelmeibe.

Rúzsa Magdi szeptemberben jelentette be, hogy babát vár, és az örömhírt tetézte, hogy rögtön három csöppséget is hord a szíve alatt. A 36 éves énekesnő immár a 8. hónapban jár, ezért fokozott orvosi felügyeletre van szüksége.

Már tavaly év végén beköltözött a kórházba, az ikerterhesség miatt ugyanis valószínű, hogy hamarabb világra hozza majd gyermekeit. Magdi ezt aligha bánja, hiszen nagyon szeretne már „gyakorló” anyuka lenni, ráadásul a három baba kihordása eléggé megviseli a szervezetét.

„Szerencsére minden rendben, szépen növekednek a babák, és én is jól bírom még a terhelést. Vannak könnyebb és nehezebb napok. Több hónapja alig alszom, és ezt nyilván érzem sok szempontból, de ezt az áldozatot meg kell hozni, hogy ők jól legyenek”

– nyilatkozta a HOT! magazinnak. A cikkből azt is megtudhattuk, hogy nagyjából ötkilónyi baba van a pocakjában, ám ez még közel sem a vége, szóval kell a biztatás, amit a család, a barátok és a zenekar részéről meg is kap napi szinten.

Magdi egyébként nagyon tudatosan táplálkozik a teherbe esése óta, például ügyel a megfelelő vitaminbevitelre, amint az az Instagram-bejegyzéseiből is kitűnik. Mivel a három csöppség nem mindennapi „logisztikára” kényszeríti majd a szülőket, az énekesnő idejekorán nekilátott a pelenkázás és pólyázás megtanulásának is.

„Mindig történik valami. Már értem, miért röhög a stáb. Sajátos módon közelítem meg ezt a világot is. Roppant szórakoztató számomra ez az egész. Éljen az igazi öröm és rácsodálkozás az eddig számomra nem annyira előtérben lévő dolgokra”

– posztolta azon videója alá, amelyben éppen a pólyák között válogatott. Még kissé rutintalanul ment neki a dolog, de annyi máris kiderült számára, hogy a kókuszbetétes pólyánál jobban tetszik neki a hagyományos, mert az nem olyan merev, és jobban érzi benne a gyereket.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás