promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Szex után egy órával beindult a szülés a magyar sztárzenész feleségénél
Borítókép:  Profimedia
Élet
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A férj alig fél napot töltött Magyarországon, de nem maradt le a baba érkezéséről.

Sztármamik és Sztárpapik című műsorában ezúttal a hegedűművész-zeneszerző Edvin Martonnal és feleségével, Adriennel beszélgetett a YouTube-csatornáján Kandász Andrea. A téma pedig mi más is lehetett volna, mint a babavállalás és szülővé válás.

A két kisfiút nevelő pár pedig semmit sem rejtett véka alá, néha egészen zavarba ejtő módon beszéltek a velük történtekről. A feleség elárulta, hogy rendkívül egyszerűen és könnyedén elröppent vele a 9 hónap, szinte azt sem tudta felfogni, hogy állapotos, és egy új élet fogant meg a testében.

A szülés sem mindennapi módon történt, hiszen Edvin éppen egy hónapos távollét után érkezett haza Mexikóból. A feleség szemérmesen elmesélte, hogy természetesen hancúroztak egy kicsit az ágyban – egy órával később pedig beindult a szülés.

„A 40. hétben talán mindenkinek ez lehet a megoldás, egy kis szerelem?”

– tette fel a pajzán kérdést a műsorvezető.

Fotó: Profimedia

A sztármuzsikus nem sok időt töltött itthon, hiszen másnap hajnalban Kínába repült újabb egy hónapra, de a magyarországi – mindössze 16 órányi – tartózkodása során akkora szerencséje volt, hogy megszületett az első gyermekük.

„Éjszaka elfolyt a magzatvíz, rendesen megküzdöttem a vajúdással, de Edvin hősiesen támogatott, mindvégig ott volt. Fél 9-kor jött világra a kisfiunk, és 12-kor az apuka már repült is el”

– ismertette a szoros időbeosztást Adrienn. A babát egyébként a férj látta meg először, és már akkor elcsodálkozott rajta, mert olyan dús haja volt, hogy szinte fodrászt is lehetett volna hívni hozzá. Amikor a kezébe adták, a csöppség megfogta az apukája ujját, megnyugodott és elaludt.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás