promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Meztelenre vetkőztették a magyar sztársportolót, és egy nagyon furcsa dologra vették rá
Borítókép:  Profimedia
Élet
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Az esetnek a második világháborút követő óriási változásokhoz volt köze.

A forintot a második világháború után, 1946-ban vezették be hivatalos fizetőeszközként Magyarországon az addig használt pengő helyett. 1947-ben bocsátották ki a 20 forintos bankjegyet, amelynek előoldalán Dózsa Györgyöt ábrázolták, furcsa kalapban, a hátoldalán pedig egy kalapácsot és búzakalászt tartó férfi akt szerepelt.

A kisportolt alkatú illetőről viszonylag kevesen tudták, hogy valódi személy volt a modellje, csupán az arcát ábrázolták kissé görögösen idealizálva. Az 1992-ben bevont kék bankón a tragikus sorsú öttusázó, Hegedűs István testében gyönyörködhettünk.

A nyíregyházi születésű sportoló korának egyik sztárja volt, magyar bajnokként, a válogatott keret tagjaként rászolgált az elismertségre. Mivel öttusázóként kiválóan lovagolt, néhány korabeli filmben dublőrként is alkalmazták.

A 20 forintos aktmodelljének Horváth Endre grafikusművész választotta ki, aki nemcsak forintbankjegyeket, de bélyegeket, illetve korábban pengőt is tervezett. Egy másik verzió szerint Horváth Endrének ehhez a bankóhoz nem sok köze volt.

Fotó: Fortepan / Gali

A férfira ugyanis Füle Mihály grafikusművész talált rá a Sportuszodában, mert a Pénzjegynyomda dolgozójaként éppen megfelelő modell után kutatott. Hegedűs Istvánról előbb rajz készült (közben meg is fázott), majd az ebből véglegesített rézmetszet került rá a pénzre.

A kiváló öttusázó 1956. október 23-án ünnepelte a 32. születésnapját. Másnap pedig lelkiismeretesen elindult a Sportuszodába, hogy ott edzést tartson. Út közben megállt egy helyen, ahol az emberek kommunista könyveket égettek.

Kár volt a bámészkodásért, ugyanis nemsokára befutott az ÁVH teherautója, és az ávósok válogatás nélkül lőni kezdtek. Egy golyó Hegedűs István halálát okozta – emlékét ma tábla őrzi a gyilkosság helyszínén, a budapesti Szófia utcában.

Érdekesség, hogy a forint 1946-os bevezetésekor csak 10 és 100 forintos bankjegyeket gyártottak, mert másra nem volt elég a papír és a festék. Ezért kellett további egy esztendőt várni például a 20 forintosra, amelyen a tragikus sorsú sportoló alakja is megőrződött.

Az új bankókat már jobb minőségű papírra, tartósabb festékkel nyomtatták, és a rajtuk szereplő rajzok is kifinomultabbak lettek. A Fortepan gyűjteményében szerencsés módon megmaradt a fotó, amelyen Hegedűs István teljesen meztelenül áll modellt a készülő rajzhoz.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás