promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Elképesztő látvány: levetkőztek az utcán az olasz légiutas-kísérők
Borítókép:  Profimedia
Élet
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Nem öncélúan tették, egy nagyon fontos dologra akarták felhívni a figyelmet.

Nem mindennapi látványosságban lehetett részük Róma lakóinak a közelmúltban. Az október közepén megszüntetett Alitalia nemzeti légitársaság hölgy alkalmazottai vetkőztek fehérneműre az utcán egy flashmob keretében.

Fotó: Profimedia

A különös eseményt tiltakozásnak szánták, mert nem értenek egyet a patinás Alitalia felszámolásával, amelynek helyébe az ITA (Italia Trasporto Aereo) lépett. Az 1946-ban alapított olasz légitársaság háromnegyed évszázados működést követően jutott csődbe.

Az utolsó járat Cagliariból repült Rómába október 14-én, míg az elkeseredett stewardessek pár nappal később vetkőztek le a fővárosban. Pedig részben elégedettek lehetnek, hiszen az 1,35 milliárd euróval kitömött ITA részben átveszi az Alitalia alkalmazottait.

De csak részben, és éppen ezen van a hangsúly. A hajdani légitársaság 10 ezer dolgozójának 70 százalékától ugyanis megválnak, a vetkőzés tehát értük, a velük való szolidaritásnak szólt. A légiutas-kísérők nem váltak meg az összes ruhájuktól, de a fehérneműben a téren álldogáló nők látványa így is drámaira sikeredett.

„Azért vagyunk itt elsődlegesen, hogy kifejezzük fájdalmunkat és együttérzésünket azon kollégáink iránt, akiket belehajszoltak egy megalázó szerződés aláírásába”

– indokolta meg tettüket Cristina Poggesi, a flashmob egyik résztvevője. A globális turizmus jelenlegi helyzetére tekintettel azt akarják elérni az olasz kormányzatnál, hogy a munkanélküli juttatások folyósítását akár 5 évre meghosszabbítsák.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás