promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Vázát vágott menyasszonya fejéhez, amikor kikapott a válogatott
Borítókép:  Profimedia
Élet
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Az Eb-döntő elvesztése sok angol focidrukkert megviselt, de ez a férfi reagált a legrosszabbul.

Az angol labdarúgó-válogatott szépen teljesített a legutóbbi Eb-n, hiszen veretlenül nyerték a csoportjukat, majd magabiztosan meneteltek el a döntőig. Ott azonban 11-esekkel kikaptak az olaszoktól, így a második helyen zártak.

A 62 éves Keith Page mindezt fiaskóként élte meg, amit alátámaszt, hogy a vereség után mérgében egy vázát vágott menyasszonya fejéhez. Pedig júliusban akartak összeházasodni, ám az egykori katona túlzott hevessége miatt ez a terv meghiúsult.

Kedvese ráadásul nem úszta meg karcolásokkal a váratlan akciót, a váza ugyanis 5 centis sebet ejtett rajta, sőt egy cserépdarabka a homlokába is beágyazódott. Nem csoda, hogy 8 év együttjárás után a 66 éves hölgy inkább a szakítás mellett döntött.

Mostanában a férfi pedig már nem viselkedett agresszívan, bár az aggasztani kezdte menyasszonyát, hogy a történtek előtt – feltehetőleg a focitorna hatására – Page egyre többet kezdett el inni.

Az Eb-döntő estéjén a nő korábban ágyba vonult, hogy ne legyen útjában az ittas férfinak. Ahogy telt az idő, Page egyre jobban az alkohol befolyása alá került, és már arról sms-ezett a nőnek, hogy esze ágában sincs elvenni őt.

Erre a sértett nem válaszolt, viszont rosszat kezdett sejteni, amikor a meccs végén a férfi dühösen ordibálni kezdett. Hamarosan megjelent a hálószoba ajtajában, és ezután a nő már csak annyit érzett, hogy valami homlokon csapta.

Hívni akarta a rendőrséget, ám vőlegénye gyorsan kikapta kezéből a telefont. A nő érezte, hogy a fejéből vér csöpög. Felpattant hát az ágyból, félrelökte a férfit, és nadrág, valamint papucs nélkül kiszaladt a házból.

Egy szomszéd vitte végül kórházba, és a rendőrséget is ő értesítette. Másnap a férfit letartóztatták, aki ijedtében szintén elhagyta a házat, és feltehetőleg öngyilkosságot akart elkövetni. Ezt szerencsére nem tette meg, és most óvadékot letéve, szabadlábon védekezik.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás