A szemtanúk kiabálásra, káromkodásra figyeltek fel a délutáni csúcsforgalomban, és valamelyikük előkapta a telefonját, hogy elkészítse a videót.
A jelenlévők beszémolói alapján a személygépkocsi és a kisteherautó ütközött, majd a két vezető verbárlis csatába keveredett. Azonban itt nem ért véget a történet, ugyanis egyszer csak az út menti pázsitra került a két fél és ebben a pillanatban a verbális csatából fizikai összecsapás lett.
Néhány percig csépelték egymást a felek, amikor megjelent egy ismeretlen járókelő, aki annyit mondott: „Te megverted őt, te meg őt, mindenki megnyugodhat és mehet a dolgára!”
A varázsszavak hatottak, a pár perce még egymásnak eső két férfi fokozatosan abbahagyta a bunyót, majd mindenki ment a dolgára.
A beszámolók érdekességként kiemelik, hogy a jelenet résztvevői és a nézői közül senkinek eszébe sem jutott rendőrt hívni.
(TK)