Viharos szél és záporok vetnek véget a nyárnak, itt kell a legrosszabbra készülni

Aki nem bírja a hőséget, fellélegezhet, kiderült, mikor érkezik a várva várt lehűlés.
Így alakul az időjárás kedd délutántól - részletes előrejelzés
A mai nap folyamán az időszakosan megvastagodó fátyolfelhőzet, valamint a képződő gomolyfelhők mellett általában még sok napsütésre van kilátás az ország területén.
Délutántól azonban megkezdődik a légkör labilizálódása: elsősorban a Dunántúl északnyugati felén, valamint az Északi-középhegység térségében alakulhat ki elszórtan zápor, illetve zivatar.
A légmozgás is megerősödik; több helyen megélénkül, néhol megerősödik a déli irányú szél, amely késő délutántól a Dunántúlon északnyugati irányúvá válik. A zivatarok környezetében erős vagy akár viharos széllökésekre is készülni kell.
A csúcshőmérséklet délután még kifejezetten magas, 29 és 34 fok között alakul, majd késő estére általában 21 és 26 fok közé hűl le a levegő, bár északnyugaton ennél pár fokkal hidegebb is lehet.

A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg
Olvass tovább...
Csapadékos és viharos fordulat küszöbén az ország
A hét közepe komoly időjárási fordulatot tartogat, amint a vastag frontfelhőzet megkezdi az átvonulását a térség felett. Csütörtök reggelig sok helyen számíthatunk csapadékra: az eső mellett záporok, valamint zivatarok is kialakulnak.
A frontrendszer gyors mozgásának köszönhetően azonban nyugat felől hamar csökkenni kezd a csapadékhajlam, így a délelőtti órákban a nyugati tájakon már megnyugszik a légkör.
Csütörtök délutánra a csapadék zónája nagyrészt elhagyja az országot, és ezt követően már inkább csak egy északkeleti összeáramlási vonal mentén, illetve a déli határ közvetlen közelében fordulhat elő helyenként kisebb csapadék.

„Orbán Viktor érettségi zakójába bújt bele Gulyás Geri” – Molnár Áronék az év viccét sütötték el
Olvass tovább...
Csütörtöki lehűlés
A vastag frontfelhőzet elvonulását követően, csütörtök napközben mögötte már több órára kisüt a nap a változó mennyiségű gomoly- és fátyolfelhők mellett, ám a korábbi kánikulát egy időre elfelejthetjük.
A front mögött bezúduló hűvösebb légtömeg miatt az északnyugati szél sokfelé megerősödhet, sőt néhol akár viharossá is fokozódhat.
A markáns lehűlés a hőmérsékleti értékeken is tisztán megmutatkozik: a hajnali órákban 10 és 19 fok közé süllyed a higanyszál, míg délután mindössze 20 és 27 fok közötti maximumokat mérhetünk.
A HungaroMet legújabb videóját is érdemes megnézni, ahol részletesen elmondják, milyen fronti hatásokkal számolhatunk a következő napokban:
