promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
15 vármegye sárgában izzik, itt garantáltan elázol szombaton - Időjárás-előrejelzés

15 vármegye sárgában izzik, itt garantáltan elázol szombaton - Időjárás-előrejelzés

Borítókép:  Profimedia (illusztráció)
Időjárás
Kategória fejléc
Promotions

Gyökeres változás áll be időjárásunkban, viszont néhány vármegyében ma is a forróság lesz az úr.

Egészen megdöbbentő volt, ahogy péntek este a nyugati határszélen behúzta a kéziféket a hullámzó hidegfront. A ciklon széle éppen csak elérte a nyugati csücsköt, és egynémely osztrák határhoz közeli településen este nyolcra már csak alig 15-16 fokot mértek a hőmérők. Eközben a villámok százával tarkított zivatargócok hazánk területére érve szinte teljesen elhaltak, és lehűtött levegőt hozz a szelük a szóban forgó országrészbe. 

Azonban egyes települések nem úszták meg, és a szakértők által légzuhatagnak nevezett jelenség mellett kaptak egy keveset az érkező jóságból. Sopron és környéke az elmúlt időszakban többször is becsülettel elázott, míg az ország többi része az aszálytól nyögött. Most, a "Hűségvárosa" kimaradt a szórásból, de Mosonszolnok belekerült a légzuhatagba. Erő széllel érkezett egy kiszakadó felhő, aminek köszönhetően rövid idő alatt 10 millimétert is meghaladó csapadék érkezett eső és aprószemű jég formájában. Ma hajnalra enne megfelelően esős felhők lepték el hazánk nyugati felét, egészen a Duna vonaláig.

Reggelre a hőmérséklet már most 12-12 fokig süllyedt egyes tájakon, köszönhetően a hullámzó ciklon hatásának.

Napközben a Dunántúlon már nem is fog 30 fok fölé emelkedni a csúcshőmérséklet, csak a délkeleti országrészben várható fülledt, meleg időjárás 34-35 fokkal. Csongrád-Csanád és Békés vármegyékre a meleg miatt van kiadva figyelmeztetés, míg Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyék esetében nincs semmilyen jelzés. Az ország többi 15 vármegyéjére sárgariasztás van érvényben a hullámokban érkező hidegfronti légtömegek miatt.  

Szombat esti móka

A keleti forrósággal szemben kezdetben az ország nyugati, majd a délután már a középső harmadában is számítani kell a felerősödő szélre, helyi jellegű záporok és zivatarok kipattanására. Estére pedig ráerősít az újabb hullám, és szinte az egész Dunántúl esőbe burkolózhat a astag felhőrétegeknek, nedves légtömegnek hála. Szupercellák kialakulására is van esély, ezek pedig villámlással, jégveréssel járhatnak. 

Helyenként viharos széllökések, felhőszakadás, jégeső kísérheti az intenzívebb cellákat. Ez pedig innentől gyökeresen megváltoztatja a Kárpár-medence klímáját a hétvége további részére, valamint a jövő hét elejére. Vasárnapra enyhül a csapadékhajlam, viszont nem lesz melegebb országosan 26 foknál. 

Mi az a szupercella?

A szupercella egy erős, forgó zivatarfelhő, melyben egyetlen nagy, forgó, felszálló légáramlás található. Ez a légáramlás erősebb és tartósabb, mint egy átlagos zivatarfelhőben, és a szélnyírás miatt alakul ki. A szupercellák súlyos időjárási jelenségeket, például heves esőzést, jégesőt, erős szelet és néha tornádót is okozhatnak. 

A meteorológusok előrejelzése: