
Kedden is jön a csapadék, egyetlen országrészt jelöltek meg a meteorológusok, itt hullhat a nyakunkba? Részletes időjárás-előrejelzés
Olvass tovább...
Egy légzuhatag akár járműveket is felkaphat, holnap újra morcos lesz időjárásunk.
Szerencsére az elmúlt napokban a nyári felmelegedés most már nyomokban érzékelhető, a fagyos hangulatú hajnalokat és reggeleket kezdhetjük magunk mögött hagyni. Ugyan napközben már hosszú napok, sőt hetek óta várhatunk esőre, a nappali felmelegedés immár olyan mértékű, hogy még a felhősebb időjárás esetén is 20 Celsius fok feletti hőmérsékletet várhatunk. A mai 22 fokos csúcs mellett estig csak az ország keleti felében várhatunk gyengébb esőzést. Az országos szolgálat tájékoztatása alapján egészen éjfélig van érvényben sárga szintű riasztás esőre, pontosabban záporra és/vagy zivatarra.
A kiadott sárga figyelmeztetés hat vármegyére érvényes. Az alábbi, kelet-magyarországi közigazgatási területek számíthatnak az éjjel folyamán még több vagy kevesebb esőre: Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Heves, Békés és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyék. Igaz, az előrejelzés szerint az itt élőknek sem kell tartaniuk komolyabb intenzitású, jelentős mennyiségű csapadéktól kedden.
Szerdán már jóval hullámzóbb élményben lesz részünk a magyarországi időjárás tekintetében. Ugyan aligha kell tartanunk olyan pusztító légzuhatagtól, amelyet az elmúlt héten tapasztaltak az Egyesült Államokban. Azonban könnyen lehet, hogy érdemes lesz magunkkal vinni az esernyőnket. A hidegfront várható utolsó nagyobb esőzése holnap fogja meglepni hazánkat nyugati irányból, egészen a Duna vonaláig. Valószínűleg a reggeli 10-15 fokos reggel után délutánra akár 26-28 fokig is melegedhet a hőmérséklet. Csak a gomolyfelhősebb, esős területeken várható valamivel kevesebb, de 20 fok feletti átlag.
Olvass tovább...
Az orvosmeteorológiai előrejelzés szerint a frontérzékenyek a változékony időjárás ellenére is megnyugodhatnak, komolyabb hatások nem borzolhatják az idegeiket. A várakozás szerint nem kell tartaniuk sem kritikus vérnyomás-ingadozástól, valamint migrénes fejfájástól sem.
A HungaroMET előrejelzése: