
Magyarországon van Európa közepe, itt a település neve, amelyre az egész világ kíváncsi már
Olvass tovább...


Egy régi erdélyi faluban van Románia közepe.
Általában minden neves földrajzi pontot jelölnek a térképen és jelölnek a helyszínen is, legtöbbször hallhatunk arról, illetve a falu, a település vagy éppen a város határában is ki van írva, hogy éppen miről nevezetes földrajzilag az adott település. Magyarországon is kijelölték korábban az ország közepét, sőt, egyes elméletek szerint Európa közepe is egy magyar településen lehet.
Ezen a településen pedig egy emlékmű is jelzi, hogy a kedves turista bizony Európa közepén sétálgat.

Olvass tovább...
Románia közepét is megtalálták, és ez a nevezetes földrajzi pont bizony Erdélyben található, tehát a történelmi Magyarországon fedezhető fel. Kevesen tudják, hiszen egy nagyon kicsi településen jelölték ki az ország közepét, amelynek Erdély különleges helyzete miatt bizony több neve is van.
Ez a hely Lesses.
Lesses egy erdélyi szász település, amelynek nagyon komoly történelme van. A Hortobágy Altbach nevű mellékpatakjának völgyében fekszik, festői környezetben a régi Magyarország területén. Pontosan a Szentágotára vezető út mentén található Románia földrajzi középpontja. Közigazgatásilag Morgonda községhez tartozik a kicsiny település,
amelynek lakossága 654 fő a legfrissebb felmérések szerint.
Érdekesség az is, hogy a településnek több neve is van, és még a román közigazgatás után is nevet váltott egyszer, tehát két román neve is van az egykori Lessesnek. Románul a neve Dealu Frumos, 1925-ig Șulumberg volt, németül a település neve Schönberg, szászul pedig Šinebarχ.
Íme Erdély legszebb látnivalói, döbbenetes videót készítettek Erdély csodáiról:

Olvass tovább...