promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Világszenzáció lett egy magyar tó, a Balatonnál is jobban imádják

Világszenzáció lett egy magyar tó, a Balatonnál is jobban imádják

Borítókép:  Youtube (illusztráció)
Gasztro & Utazás
Kategória fejléc
Promotions

Kádár Jánoséknak köszönhető a születése, hihetetlen mennyire féltik ezt a kincset.

Egészen a hatvanas évekig kell visszamennünk az időben a „magyarországi Maldív-szigetek” eredetéig. Ugyanis a 60-as és 70-es években hatalmas panelprogramba kezdett a Kádár János vezette szocialista vezetés. A népességrobbanás miatt lakóterületek létesítésére volt szükség. Sőt, az illetékesek rájöttek, hogy el kell indulni felfelé. No, persze nem a már így is kozmetikázott gazdasági mutatóknak. Hanem, hogy magasabbra kellett építkezni, hogy a magyarok elférjenek mind a fővárosban, mind a nagyobb városokban országszerte. Azonban ehhez rengeteg építőanyagra volt szükség.

Így indult meg a kavicsbányászat Csepel és Szigetszentmiklós között, amíg ki nem fulladt mind a bánya, mind az építőipari érdeklődés. Ezt követően a kialakult „meder” talajvízzel töltődött fel, a táj pedig saját magától helyreállt az emberi kizsigerelést követően. Létrejött az ember és a természet közös erejével a Kavicsos-tó, ami egészen 1995-ig az önkormányzatok és az állam tulajdonát képezte. Csak ezt követően került magánkézbe. 

A tó a mai napig egyaránt tartozik közigazgatásilag Szigetszentmiklóshoz és Csepelhez is, és egyesek szerint három évtized alatt a vidéki Pest vármegye talán legszebb területe lett. Beszámolók szerint szinte egész évben tartalmas kikapcsolódást nyújt a pihenésre vágyóknak. Más kérdés, hogy csak úgy hívatlanul nehéz bejutni a Kavicsos-tóra.  

A Pecaverzumon kikerült cikk szerint aligha véletlen, hogy a Kavicsos-tó rajongói a nyárra kizöldülő helyi környezet, az országban szinte egyedülálló szigetek miatt valóban a Maldív-szigetekhez hasonlítják. Sőt, egyesek szerint az ország legjobbjai között van a horgásztavak tekintetében is, bár halállománya csakis a betelepítéseknek köszönhető. A Kavicsos-tó területe nem kevesebb, mint 166 hektár és természetesen ennek nagy része vízfelület. Azonban körülbelül 60 hektár a kisebb és nagyobb szigetek, félszigetek is elfoglalnak belőle.

Az egykori bánya magasabb pontjaiból mára három nagyobb félsziget, és öt sziget maradt, és aligha meglepő, de ez utóbbiakat nem lehet száraz lábbal megközelíteni. És pénzügyi okokból sajnos híd sem vezet egyikre sem. Csupán csak vizijárművel lehet partra szállni a szigetek valamelyikén. A cikk szerint a szigeteken és a tó partján körülbelül 5000 ház épült fel az elmúlt évtizedek során, bár a többségük nyaraló, és a víz körüli infrastruktúra, a szinte teljesen körülkerített part is magánterület. A fürdés nem ajánlott a szabály tó meder miatt, így kijelölt helye sincs ilyen lehetőségnek a balesetveszély miatt. Ellenben a hajózás, csónakázás engedélyezett tevékenység a horgászidényben is.

Csodálatos videó fedi fel a Kavicsos-tó titkait: