promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Láttad már, milyen masszív járgánnyal jár Arnold Schwarzenegger? Ettől le fog esni az állad
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Arnold Schwarzeneggerről és a járgányáról friss lesifotók készültek.

Az osztrák tölgy, Arnold Schwarzenegger volt a '80-as, '90-es évek egyik meghatározó akciósztárja, aki sikert sikerre halmozott a mozikban, és fél Hollywood irigykedett rá a brutálisan kigyúrt teste miatt. Persze azokat az izmokat nem a szél hordta össze, már fiatalon elkezdett dolgozni azért, hogy a lehető legjobb formába hozza magát – több testépítő versenyt is megnyert annak idején.

Arnold Schwarzenegger életében mindig is fontos szerepet játszott a sport, a testmozgás, nagyon büszke a testépítésben elért eredményeire. Lehet is, hiszen embertelen teljesítményt nyújtott, ráadásul most, 75 évesen is remek formában van – erről most bárki meggyőződhet a Fubar című Netflixes akció-komédia sorozatban, amit ezen a héten mutatott be a streamingóriás.

A minap friss lesifotók bizonyították be, hogy Arnold Schwarzenegger valóban nem hanyagolja el magát, hiszen egyebek között rendszeresen kerékpározik, hogy az A-ból B-be jutás közben is mozogjon – nem akármilyen bringája van, ugyanis a járgány olyan hatalmas gumikkal rendelkezik, hogy az egyből vonzza a tekintetet.

Nem semmi, hogy Arnold Schwarzenegger még most is ilyen aktív és tele van energiával. Le a kalappal előtte, hogy ennyi mindent csinál úgy, hogy már 75 éves is elmúlt. Itt lehet megnézni, hogyan is fest a világsztár cangázás közben a különleges kétkerekűjével, ami tökéletesen illik hozzá, hiszen masszív és figyelemfelkeltő – pont, mint Arnie:

Borítókép:  Profimedia
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás