promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Csoda az égen: képeken a részleges napfogyatkozás, ami Magyarországon is rengeteg embert elkápráztatott
Helyi Hírek
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Kedden Magyarországon is látható volt a részleges napfogyatkozás - íme pár felvétel a csodás égi jelenségről.

Kedd délután fél 1 magasságában különleges dologra lehettek figyelmesek azok, akik éppen az égboltot kémlelték, ugyanis szinte egész Európában, így egyebek között Magyarországon is látszódott, ahogy a Hold eltakarja a Nap egy bizonyos részét – vagyis részleges napfogyatkozás volt, ami nem mindennapos jelenség, így igazán jól jártak azok, akiknek sikerült elcsípniük.

Európa mellett Afrika és Ázsia bizonyos részein is meg lehetett csodálni a részleges napfogyatkozást, ami valóban elképesztő látványt nyújtott, hiszen ilyenkor olyan, mintha a Nap csupán egy fényes süti lenne, valaki pedig kiharapott volna belőle egy darabot – nem csoda, hogy ilyen sok felvétel készült a jelenségről, hiszen már-már festői szépségű volt emiatt az égbolt minden érintett helyen.

Olaszországban, Oroszországban és Angliában is megörökítették az október 25-i részleges napfogyatkozást, a képeket pedig sokan megosztották a nagyvilággal is, hiszen ezt tényleg nem mindenki láthatta. Az alábbi galériánk jól fog jönni azoknak, akik valamilyen oknál fogva lemaradtak róla, vagy csak szeretnék újra átélni a fotók által a ritka, fantasztikus látványt és élményt, amit ez jelent:

Borítókép:  Profimedia
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás