promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Öregszenek a Jóbarátok rajongók is – 27 éve debütált a sorozat első része
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A világ egyik legnépszerűbb szitkomjának első epizódja 1994. szeptember 22-én került adásba.

Rachel, Phoebe, Monica, Ross, Joey és Chandler. Ha ezeket a neveket meglátjuk leírva, akkor rögtön tudjuk, hogy a Jóbarátok című sorozatról van szó, aminek az első epizódja pontosan 27 évvel ezelőtt került adásba.

Az eredeti tervek szerint csak négy barátról szólt volna a széria, amit kibővítettek hatra. Phoebe és Chandler lettek volna a mellékszereplők, de a készítők okosan meglátták, hogy több potenciál van bennük.

Tíz évadon keresztül csendült fel az I'll Be There For You című ikonikus zene, amit csak a The Rembrandts adott elő, de ez is a két ötletgazda, Marta Kauffman és David Crane tollából származik.

A sorozatot az NBC tévéadó megrendelésére a Warner Bros. készítette.

Ebben az évben érkezett meg a különkiadás, vagyis a Jóbarátok: Újra együtt, ami remek kiegészítés, de azért voltak erőltetett pillanatai. A lényeg, hogy a rajongók továbbra is imádják elővenni a szériát.

Borítókép:  Profimedia
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás