Az ördög Pradát visel 2. filmkritika: érdemes volt 20 évet várni a folytatásra?

Az ezredforduló utáni évek egyik legnagyobb popkulturális alapvetése volt Az ördög Pradát visel, amely generációkkal szerettette meg a High Fashion világát és Andy Sachs átalakulástörténetét. A május 1-jén bemutatott második rész pontosan arra a nosztalgiahullámra épít, amely két évtizede tartja lázban a rajongókat. Rajongói szemmel vizsgáltuk meg, mennyire tudott hű maradni a folytatás az ikonikus elődhöz.

Karakterek: Újra együtt a nagy csapat

A film egyik legnagyobb érdeme egyértelműen az, hogy az összes főbb szereplő visszatért a szerepéhez. A karakterábrázolás tekintetében azonban nem mindenhol sikerült megtartani az eredeti dinamikát.

• Miranda Priestly: Meryl Streep ahogy mindig, most is zseniális, ám a karaktere komoly eltolódáson ment keresztül. A korábbi hideg, kíméletlen és megközelíthetetlen főszerkesztő ebben a részben lényegesen lágyszívűbb. Bár akadnak remek villanásai – mint a Lady Gagával közös jelenet vagy az HR-szabályok miatti vívódásai –, a karakter puhítása elveszi az eredeti film egyik leghatásosabb élét.

• Andy Sachs: Anne Hathaway karaktere határozottabbá és magabiztosabbá vált a karrierjében, ami teljesen illeszkedik az előzményekhez. Ugyanakkor a cselekmény egy pontján mégis visszalépés látható nála: a független újságíróként felépített nimbusza ellenére ismét túlságosan görcsösen vágyik Miranda elismerésére.

• Emily Charlton: A film abszolút fénypontja Emily Blunt játéka. Az egykori szorongó asszisztensből magabiztos, határozott vezető lett, aki milliárdos pasijával és ravasz terveivel próbálja bosszúból felvásárolni a Runway magazint. Az ő karaktere fejlődött a leginkább organikus módon.

• Nigel: Stanley Tucci karaktere továbbra is a történet szíve és lelke. Egyszerre maradt vicces, gúnyos és mélyen együttérző, aki úgy képes megmondani a nyers igazságot, hogy közben vigyáz a társaira.

A cselekmény: A nyomtatott sajtó alkonya

A forgatókönyv kifejezetten jól nyúl a modern média kihívásaihoz. Megragadja a nyomtatott magazinok hanyatlását, a közösségi média felszínességét és a büdzsékiirtások kíméletlen valóságát. Kifejezetten szórakoztató látni, ahogy a hatalmából vesztő Miranda kénytelen igazodni az új vállalati kultúrához és a HR szigorú megkötéseihez.

Emily terve, hogy megkaparintsa a lapot, kellő feszültséget visz a történetbe, míg Andy magánéleti szála – köztük a feleslegesnek ható új barát jelenléte – kissé leülteti a cselekményt.

A divat: Hiányzik a régi varázs

Egy Az ördög Pradát visel filmből nem hiányozhat a stílus és a ruhatár elemzése. Míg az első rész divatbemutatónak is beillett, a folytatás jelmezei meglehetősen átlagosra sikerültek. A modern irodai szettek – a nadrágkosztümökkel és kötött mellényekkel – realista képet adnak a mai munkahelyekről, ám a Runway szerkesztőségétől a nézők lényegesen elegánsabb és merészebb kreációkat vártak volna.

Simone Ashley feltűnése és szettjei üdítő kivételt jelentettek, ám Andy geometriai mintás ruhája vagy az unalmas irodai összeállítások láttán óhatatlanul eszébe jut az embernek Nigel örökbecsű mondata az első részből: „Égető szükséged van a Chanelre.”

Összegzés

A folytatások sorában Az ördög Pradát visel 2. egy tisztességes, szórakoztató iparosmunka. A cselekmény aktuális és nosztalgikus, ám a karakterek finomhangolása és a felejthető ruhatár miatt nem éri el a 2006-os klasszikus magasságait. Egy kötetlen baráti mozizásra tökéletes választás, de az igazán elkötelezett rajongók valószínűleg továbbra is az első részt fogják újra és újra elővenni.