Közel 12 órán át kapaszkodott a fába a tomboló folyó fölött egy férfi, a mentők attól féltek, hogy a szemük láttára zuhan a vízbe

Közel tizenkét órán át rekedt egy megáradt folyó fölött egy férfi Arizonában. Mire megérkezett a segítség, már láthatóan fáradt, a közelében pedig fák törtek ki.
Éjfél körül kezdett emelkedni a víz, a férfi pedig egy fára mászott a folyómederből. A magasban elkerülte a sodrást, lejutni azonban már nem tudott biztonságosan. November 2-án délelőtt járókelők hallották meg a segélykiáltásait az arizonai Tempe közelében, a Salt Rivernél – számolt be az Arizona’s Family.
A hajléktalan férfi a Tempe Town Lake-től mintegy másfél kilométerre keletre került csapdába. A helyi tűzoltóság tájékoztatása szerint a folyómederben tartózkodott, amikor a víz emelkedni kezdett. A mentés délelőtt 11 óra körül indult, addigra már hosszú órákat töltött a fán. A gyors sodrás és a meredek part megnehezítette a tűzoltók dolgát. Először mentőtutajjal próbálták megoldani a helyzetet, a víz azonban nem tette lehetővé a biztonságos megközelítést. Végül a Maricopa megyei seriffhivatal helikopterét vetették be.

Megvan a pályán összeesett 30 éves spanyol csatár halálának pontos oka
Olvass tovább...
Közben a férfi egyre fáradtabbnak látszott. Joe Escontrias tűzoltóparancsnok-helyettes arról beszélt, hogy a mentőket már egy esetleges zuhanás is aggasztotta:
„Attól tartottunk, hogy magától leesik a fáról.”
A körülötte hömpölygő víz mélysége Escontrias tájékoztatása szerint nagyjából 2,4–4,3 méter volt. A parancsnokhelyettes különösen szerencsésnek nevezte, hogy a férfit tartó fa nem adta meg magát, miközben más fák kidőltek a közelben.
Végül a levegőből érkezett segítség a kimerült férfihoz a folyónál
A helikopterrel sikerült kiemelni a férfit a fáról, így közel tizenkét óra után biztonságba került. A mentést követően járóképes volt, beszélt a segítségére érkezőkkel, és a mentők szerint a kedve is jó volt. Kórházba vitték, hogy megvizsgálják.

Halálos lövöldözés Krakkóban, sebesülten is tovább üldözte a rendőr a támadót
Olvass tovább...
A hatóságok arra figyelmeztettek, hogy az áradó víz a vártnál gyorsabban mozoghat, és törmeléket is sodorhat magával. Aki vízzel körülvett, de száraz és biztonságos helyen reked, annak azt tanácsolták, hogy maradjon ott, amíg megérkezik a segítség.
