A halálból tért vissza a neves agykutató, majd olyat árult el az odaátról, amitől az orvostudomány szóhoz sem jut

Amikor a szike és a mikroszkóp találkozik a hittel

Az utóbbi időszakban elképesztő fordulat zajlik a nemzetközi tudományos életben. Olyan professzorok, idegsebészek és tekintélyes kutatók kezdtek el nyíltan beszélni a lélek halhatatlanságáról, a reinkarnációról és a mennyországról, akiktől korábban csak rideg tényeket szoktunk meg. A könyvesboltok polcait elárasztják a témával foglalkozó sikerkönyvek, a podcastokban megszólaló orvosok pedig rekordnézettséget döntenek.

A jelenség mögött nem sarlatánok állnak: olyan szaktekintélyek emelik fel a hangjukat, mint a világhírű spanyol kardiológus, Valentín Fuster, vagy a Nobel-díjas fizikus, Robert W. Wilson, aki az ősrobbanás hátterét feltáró kutatásaiért kapott elismerést. A spirituális újjászületés új szintre lépett, a tudósok egy csoportja szerint ugyanis az élettelen anyagból az életbe való ugrás mögött olyan tudatos tervezés húzódik, amit nem lehet pusztán a véletlen számlájára írni.

Egy harvardi sebész látogatása a másvilágon

A hullám egyik legmeghatározóbb alakja kétségkívül Eben Alexander amerikai idegsebész, aki tizenöt évig tanított és kutatott a tekintélyes Harvard Medical School falai között. Az orvos élete 2008-ban vett drámai fordulatot, amikor egy súlyos agyhártyagyulladás miatt egy teljes hétre kómába esett. Amikor felébredt, döbbenetes részletességgel számolt be arról, amit ő valóságos túlvilági utazásként élt meg.

Alexander a test elhagyásáról, fénylő lényekről, rég elhunyt hozzátartozókkal való találkozásról és leírhatatlan békéről számolt be. Állítása szerint az élménye nem lehetett hallucináció: az agykéreg legfontosabb területei a kómája alatt teljesen működésképtelenek voltak. Véleménye szerint egy leállt agy nem képes ilyen mély és koherens emlékeket gyártani, ezért meggyőződése, hogy a halál utáni létezés tudományos tény, amit csak azok tagadnak, akik nem hajlandóak utánajárni a részleteknek.

Hideg zuhany Liège-ből: csupán egy haldokló agy végső játéka?

A szkeptikus kutatók azonban egészen más magyarázattal álltak elő. A Liège-i Egyetem idegtudósa, Charlotte Martial által vezetett friss kutatás szerint, amely a rangos Nature Reviews Neurology hasábjain látott napvilágot, nincs szükség misztikumra a jelenség megértéséhez. A vizsgálatok kimutatták, hogy a halálközeli élményeket valójában az extrém stressz alatt álló emberi agy biológiai vészreakciói idézik elő.

Amikor az oxigénszint drasztikusan lecsökken, a szén-dioxid mennyisége megugrik, az elektromos aktivitás megváltozása pedig hatalmas neurotranszmitter-lavinát indít el. Ez az agyi hiperaktivitás képes rendkívül élethű, strukturált és érzelmileg felemelő belső képeket kivetíteni. Vagyis az alagút végén felvillanó fény nem a túlvilág kapuja, hanem az oxigénhiányos agykéreg utolsó, elkeseredett reakciója.

A módszertani csapda: lehet-e mérni a megfoghatatlant?

A kérdés filozófiai és tudományelméleti szempontból is komoly feszültséget szül. Carlos Blanco filozófus rámutatott: a tudomány képes igazolni, hogy egy kómából visszatérő páciens valóban látott valamit, azt viszont már nem, hogy ez a valami a fizikai valóságban is létezett-e. A szubatomi részecskéket és a fekete lyukakat sem látjuk szabad szemmel, de azok kimutatható, fizikai nyomot hagynak a minket körülvevő anyagon. Egy téren és időn kívül létező tudat viszont semmiféle mérhető nyomot nem hagy maga után.

Miközben Óscar Teixidó tudományfilozófus arra figyelmeztet, hogy a laza módszertan és az anekdoták tudományos bizonyítékként való kezelése súlyos intellektuális visszalépés, a barikád másik oldalán állók sem hátrálnak meg. Álex Gómez-Marín, a Spanyol Nemzeti Kutatási Tanács vezető tudósa szerint a szkeptikusok sokszor alaptalanul zárkóznak el, és elhamarkodottan bélyegzik őrültségnek a betegek megrázó tapasztalatait.

Talán ebben a kiélezett vitában érdemes felidézni Albert Einstein híres gondolatát: a rendkívüli jelenségek előtt nem a vak hit, de nem is az azonnali elutasítás a helyes út, hanem az elfogulatlan kíváncsiság és a szigorú kutatói igényesség.

(via)