
Külföldön mondtak felfoghatatlant Dopemanről, máris nagyon fut a szekere
Olvass tovább...
Nagyon magas lovon ült a Fideszből kidobott Dopeman, ezt gondolja a magyarokról valójában.
Dopeman, polgári nevén Pityinger László a korai 2000-es években az egyik legmenőbb hazai rap-előadóművésznek számított, aki a saját zenei tevékenysége mellett még producerkedéssel és mecénáskodással is foglalkozott - hogy mást nem mondjunk, Majka karrierjének beindításában is igen nagy szerepe volt.
A karrierje egy időn túl viszont már inkább leszállóágba került, ő maga sem adott ki annyi új zenét, ezzel párhuzamosan viszont átvedlett egyfajta megmondó-ember szerepbe: saját csatornáin rendszeresen osztotta meg a véleményét a közéleti és magasabb síkú témákban is.
Olvass tovább...
Politikai irányultsága is érdekes utat járt be: míg a Fidesz 2010-ben kezdődött országlása elején még olyan is előfordult, hogy egy hungarocellből készült Orbán Viktor szobor fejét rugdosta, azóta már a miniszterelnök egyik legnagyobb támogatójának számít, még a frissen indult digitális polgári körök egyikébe is belépett, amiért a kormánypárt azonnal a kritikák kereszttüzébe került - azóta azonban úgy tűnik, mintha ennek már nem igazán örülnének, Orbán Viktor oldaláról is eltűnt a közös fénykép.
Olvass tovább...
Az biztos, hogy Dopeman sosem a visszafogottságáról volt híres, bár a hip-hop műfajban ez annyira nem számít kiugrónak - ebben a videóban például meglehetősen kíméletlen módon magyarázza el, miért van Magyarországon ennyi s*ggfej.
Dopeman egy főzős allegóriát használ, miszerint az élet elején mindenki kap egy konyhát, ahol főzhet egy levest, egy idő elteltével azonban akadnak olyanok, akinek nem ízlik a saját levesük. Közben látják, hogy más milyen jóízűen eszi a saját levesét, ekkora pedig elkezdik követelni, hogy nekik is főzzön valaki egy finomat, ilyet azonban senki nem tud helyettük készíteni.
A megoldás szerinte erre csak az lehet, ha kiöntjük a rossz levest és újrakezdjük a főzést - nem túl nehéz megérteni a szimbólumokat amikkel dolgozik, így hangzik Dopeman szájából: