promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Celeb & Bulvár

Kulcsár Edina megműtteti magát, ezért döntött így G.w.M felesége


Kulcsár Edina megműtteti magát, ezért döntött így G.w.M felesége
Borítókép:  youtube.com/LifeTV (screenshot)

Már februárban is megműtötték Kulcsár Edinát.

Az egykori szépségkirálynő, Kulcsár Edina tavaly megfogadta, hogy visszanyeri korábbi formáját. Az életmódváltás és az intenzív edzés segített neki, de mivel négy szülés után saját elmondása szerint „brutálisan szétnyílt a hasfala”,  nem tudta elérni a várt eredményt, ezért a hasplasztika mellett döntött és februárban megműtötték – most pedig újabb beavatkozást tervez.

Szültem négy gyereket, brutálisan szétnyílt a hasfalam, így bármennyit edzettem, nem lett olyan látványos az eredmény. Szerencsére egyik ellenfelem sem jött rá, hogy hastájékon vagyok a leggyengébb. Bár nem panaszkodom, mert ahhoz képest, milyen állapotban volt a hasam, és hogy nem is edzhettem volna rá ennyit, egészen sokan megdicsértek miatta. Mindenesetre ezt követően döntöttem úgy, hogy megműttetem a hasam. Szilveszterkor megfogadtam, hogy ebben az évben ’helyreteszem magam’, tehát bevállalom a hasplasztikát, és megcsináltatom a lábam, ami telis-tele van hajszálerekkel. Az előbbit ugye már februárban letudtam, az utóbbi még várat magára...

– mondta Kulcsár Edina.

Az influenszer arról is beszélt, hogy nem csupán ő, hanem a szeretett férje is azt tervezi, hogy kés alá fekszik, ugyanis G.w.M is szeretné megplasztikáztatni a hasát, miután ledobott még pár kiló súlyfelesleget:

A férjem is fogyott most valamennyit, és még több kilótól tervez megszabadulni. Már csak amiatt is, mert utánam ő is szeretné megplasztikáztatni a hasát. Neki még sérve is van... Ehhez pedig elengedhetetlen, hogy lefogyjon, különben meg sem műtik. Szóval ebben bízom most, hogy ő is komolyan veszi majd a diétát, és együtt könnyebb lesz végigcsinálnunk az egészet.

Itt lehet megtekinteni egy érdekes beszélgetést Kulcsár Edinával:

 

Ez is érdekelhet: