„Nem csak a rendezők bántalmaznak” – Szinetár Dóra kitálalt a színház sötét oldaláról

A színházi bántalmazásról beszélt megrázó őszinteséggel Szinetár Dóra, aki szerint nemcsak a rendezők, hanem a színházi hierarchia több szereplője is visszaélhet a hatalmával. A színésznő saját fájdalmas tapasztalatait is felidézte, és arról is beszélt, hogy a jelenség jóval túlmutat néhány ismert rendező ügyén.

Szinetár Dóra: nem csak a rendezők, hanem a színházi hierarchia más szereplői is visszaélhetnek a hatalmukkal

Az Eszenyi Enikő körüli viták nyomán ismét reflektorfénybe került a színházi bántalmazás témája. Szinetár Dóra Krizsó Szilvia podcastjában arról beszélt, hogy a probléma jóval összetettebb annál, mint hogy néhány ismert rendezőre lehessen leszűkíteni.

„Nekem az a tapasztalatom, hogy nem toxikus helyzetek vannak, hanem toxikus emberek. (…) Ha valakinek bármilyen jellegű hatalma van mások felett, akkor vannak emberek, akik ezzel a hatalommal visszaélnek, és például toxikus légkört teremtenek maguk körül. Zsarolnak megállás nélkül másokat a stílusukkal, a hangnemükkel, az ordibálással. És van, aki meg nem.”

A színésznő hangsúlyozta, hogy ez nem kizárólag a színházakban fordul elő, hanem más munkahelyeken is, ugyanakkor a magyar színházi közegben különösen mélyen gyökerezik ez a működés.

„A magyar színházi életben viszonylag elfogadható megoldássá vált az üvöltözés. Ami ugyanolyan, mint ahogy a magyar gyereknevelésben is elfogadható megoldássá vált az üvöltözés.”

A hierarchikus rendszerről is részletesen beszélt.

„Az igazgató alá van rendelve a színházban mindenki, a rendező alá önmagán meg az igazgatón kívül mindenki. Mondjuk, ha zenés színházat veszünk, ott úgy hívják, hogy vezető szólista az, aki középen szokott állni. Tulajdonképpen alá vannak rendelve a többiek, mert van egy ilyen hierarchikus, hülye rendszer. Elvileg, ugye, a színész alá van rendelve a műszak egy része, az öltöztető, a fodrász.”

Szinetár Dóra szerint a probléma nemcsak az ordibálásban, hanem abban is megmutatkozik, hogy a bántó, megalázó hangnemet sokan már természetesnek tekintik a színházi közegben. Úgy fogalmazott:

„Kialakult egy olyan kommunikáció, hogy elfogadhatónak számít az, hogy emberek úgy beszélnek egymással, ahogy egyébként nyilvánvalóan nem lehetne. Nagyon gyakran ezek az emberek nincsenek tisztában azzal, hogy marhára nem normális, amit csinálnak. De az nem megoldás, hogy hajtűdobálva elkezd valaki vállalhatatlan stílusban üvölteni egy műszaki dolgozóval arra való hivatkozással, hogy neki színpadra kell menni. Mert a színész ilyenkor ugyanazt csinálja, mint amikor a rendező leüvölti a színész fejét arra való hivatkozással, hogy de az előadás érdeke.”

Szinetár Dóra saját megalázó élményeit is felidézte, és elárulta, hogy egyszer sírógörcsöt kapott, miután kizavarták a színpadról

A színésznő arról is beszélt, hogy pályafutása során ő maga is többször került megalázó helyzetbe.

„Velem is megtörtént ez nagyon sokszor. Talán az a különbség köztem meg sok kollégám között, hogy én mindig visszaszóltam. Ez általában úgy történt, hogyha valaki üvöltött velem, én visszaüvöltöttem.”

Ez azonban nem maradt következmények nélkül.

„Volt konkrét ilyen eset, utána az illető engem kizavart a színpadról. Kimentem, és ott kaptam sírógörcsöt.”

A színésznő hozzátette: attól, hogy valaki kiáll magáért, a megalázás még nem lesz kevésbé bántó.

„Én számon szoktam kérni, hogy miért üvöltözik, fejezze be. Rég nem volt ilyen hál’ istennek, de megtettem. Ettől még ez nem kevésbé bántó, vagy nem kevésbé megnyomorító. Arról nem beszélve, hogy nem egy olyan helyzet volt, amit nagyon sokad magammal végigasszisztáltam, hogy valakivel üvöltenek. Nem kellett, hogy velem üvöltsön, az akkor is borzasztó. Pontosan tudjuk, hogy vannak azok az emberek, akik ordítanak, és ha te számon kéred, akkor jön a retorzió. Akkor jön, hogy nem kell itt dolgozni, majd eljátssza más.”

Rendszerszintű problémáról van szó a magyar színházi életben

A színésznő szerint a problémát nem lehet pusztán néhány ismert név felelősségére leszűkíteni, és a személyes sértettségből fakadó nyilvános névemlegetést sem tartja megoldásnak. Úgy véli, ha a teljes magyar színházi szakma összeírná azok nevét, akik valaha bántalmaztak másokat a színházi közegben, egy könyvet lehetne megtölteni velük. Hangsúlyozta, hogy a nyilvánosság elsősorban a rendezőkre, igazgatókra vagy ismert színészekre figyel, miközben háttérben dolgozó vezetők is ugyanúgy visszaélhetnek a helyzetükkel, és emberek életét tehetik tönkre.

„Van olyan, hogy valaki nem tud emberek között normálisan létezni, akkor az tök mindegy milyen tehetséges, az ne járjon színházba dolgozni szerintem.”