
Itt a videó, Budapest szívében az utcára került valami, amire az egész világ felkapja a fejét
Olvass tovább...


Január 4-én ünnepelte 87. születésnapját az ország Gyuri bácsija. A legendás táncdalénekest az egész ország ismeri, azt azonban kevesen tudják róla, hogy valójában nem a színpadra készült.
A művész Klein György néven látta meg a napvilágot, azonban fiatalon még nem a zenei karrierjét építette, hanem egész más szakmát tanult, de hamar rájött, hogy nem neki való a fizikai munka.

Olvass tovább...
Hamar dobta az énekes a születési nevét, hiszen Korda Györgyként ismeri az egész ország. Az 1950–60-as években a szórakoztatóiparban sok előadó választott jobban csengő, könnyen megjegyezhető magyaros nevet, hiszen így könnyebben tudott érvényesülni a szakmában. Így Gyuri bácsi döntése sem a véletlennek köszönhető. Az első fellépése 1958-ban volt, innen pedig villámgyorsan vezetett felfelé az útja, egészen addig, hogy a Reptér című slágerére a mai napig megbolondul a közönség. A BudapestAirport pedig újra is forgatta a 40 éves videoklipet.
A hatvanas évek második felében a budapesti Moulin Rouge-ban és a Budagyöngye szórakozóhelyen énekelt, 1960-ban pedig országos sikert ért el a Szeretni kell című dallal.
Gyuri bácsi ugyan énekesként tört be a köztudatba, sokan azonban a póker egyik koronázatlan királyának is tartják Magyarországon, hiszen rendszeresen kommentál partikat a tévében. Annyira eggyé vált a kártyajáték kommentálásával, hogy a Macskafogó 2: A sátán macskája című animációs filmben ő szinkronizálja a pókerezős jelenetet.
Fiatalon nem a mikrofon vonzotta igazán, hanem a periódusos rendszer és az elemek, hiszen vegyipari technikumot végzett - erről ír a kultura.hu. Érettségi után felvételizett az akkori Színház- és Filmművészeti Főiskolára, de kiesett a harmadik rostán. Ezért is alakult úgy, hogy a Budafoki úti Kábel- és Sodronykötélgyárban dolgozott. Egyszerű gyár munkásként és udvari takarítóként kereste a kenyerét, de hamar rájött, hogy ez az élet nem neki való. Viszont, azt mégis mondhatjuk, hogy a gyár udvaráról és falai közül indult a karrierje, mert takarítás közben a saját dalait dúdolgatta a munkatársainak.

Olvass tovább...