
Felfoghatatlan luxus birtokot vásárolt Bódi Bence, pajzán oka van hogy ezt választotta
Olvass tovább...


Egy őszinte interjú során olyan részletek kerültek elő, amelyek teljesen más megvilágításba helyezik a történteket.
Bódi Bence és Varga Rebeka egy friss interjúban szokatlanul nyíltan beszélt életének egyik legérzékenyebb időszakáról, arról a néhány napról, amely kisfiuk születését követte. Az beszélgetés során nem idealizált, nem próbált hős szerepben feltűnni, inkább őszintén mesélt arról, milyen lelki és fizikai állapotban volt akkor, és milyen döntések születtek a családban.
Elmondása szerint a szülés idején minden erejével jelen volt, végig támogatta feleségét, Rebekát, ám a hazatérés körüli időszak már egészen másként alakult, mint ahogy azt sokan elképzelnék.
Bence ekkoriban saját bevallása szerint nagyon rossz állapotban volt, testi és lelki értelemben egyaránt, amit részben a múltjával kapcsolatos feldolgozatlan sebek is súlyosbítottak.

Olvass tovább...
A történet másik oldala Rebeka megszólalásából vált igazán érthetővé. Ő maga is elmondta, hogy tudatos döntés volt részéről, hogy nem szeretné a közösségi médiában azt a látszatot kelteni, mintha az életük és a kapcsolatuk mindig problémamentes lenne.
Úgy fogalmazott, náluk is vannak nehézségek, viták, akár hónapokig elhúzódó feszültségek, és ez teljesen természetes egy kapcsolatban.
Rebeka szerint számára sem volt könnyű feldolgozni azt az időszakot, mégis igyekezett empatikusan állni a helyzethez. Kiemelte, hogy pontosan tudta, Bence nem szándékosan került rossz állapotba, és azt is fontosnak tartotta, hogy a gyermekük születésekor végig mellette volt.

Olvass tovább...
A feleség hangsúlyozta, hogy a megbocsátás mögött nem a felejtés állt, hanem a megértés és az a közös élmény, amelyet a szülés pillanatai jelentettek számukra.
A beszélgetés végére derült ki az a körülmény, amely sokak számára meglepő lehet. Bence elmondta, hogy valójában Rebeka kérte meg őt arra, hogy menjen haza, mivel rosszul lett, hányt, és attól tartottak, hogy a kisbaba esetleg elkaphat tőle valamit. Utólag kiderült, hogy nem fertőző betegségről volt szó, de abban a pillanatban a biztonság volt az elsődleges szempont.
Rebeka azt is elmondta, hogy mielőtt hazaengedték őket a kórházból, előtte este beszélt Bencével, aki azt mondta nem tudja őket hazavinni, de a kapcsolatukat ez se rombolta össze, kitartottak egymás mellett.
A feleség hangsúlyozta, hogy a megbocsátás mögött nem a felejtés állt, hanem a megértés és az a közös élmény, amelyet a szülés pillanatai jelentettek számukra.