promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Elképesztően megváltozott Kulcsár Edina teste, felcsúszott a pólója és mindenki láthatta

Elképesztően megváltozott Kulcsár Edina teste, felcsúszott a pólója és mindenki láthatta

Borítókép:  Profimedia
Celeb & Bulvár
Kategória fejléc

Rá sem lehet ismerni a négygyermekes édesanyára.

Kulcsár Edina hazánk egyik legnépszerűbb influencere.

Karrierjét szépségkirálynőként kezdte, mára azonban több, mint 600 ezres követőtábora van, akik lesik minden posztját. Az utóbbi időben nagy port kavart és sokak által vált megosztó személyiséggé azáltal, hogy részt vett a Digitális Polgári Körök találkozóján. Itt ő a tapasztalatait osztotta meg és a véleményét arról, hogy mennyire jó kis hazánkban édesanyának lenni. Sokakat magára haragított azzal, hogy egy politikai eseményen tűnt fel és még hangot is adott gondolatainak.

Edina részben a követőiből él.

A szépségkirálynő fontosnak tartja, hogy több lábon álljon, ő üzletasszonynak vallja magát és több vállalkozást is a magáénak tudhat. Azonban tartalom gyártóként nem kevés pénzt zsebel be havonta a cégekkel kötött együttműködésekből. Edinát sokat láthatjuk a televízió képernyőkön is, mivel nem is olyan régen még az RTL-en láthattuk a Nyerő Párosban, majd pedig jövő héten a Sztárbox szuper döntőjén lehet szorítani érte, hogy ő legyen az, aki a magasba emeli az övet.

[[cikk2]]

Edina mindennapjait már inkább a gyereknevelés teszi ki.

Az influencer négy gyermeknek az édesanyja és elmondása szerint imádja ezt csinálni, hogy pörgősek a mindennapjai és hogy ennyi területen kell helytállnia. Lehet látni a közösségi médiára feltöltött videóin, hogy még a box edzéseire is van, hogy elkísérik gyerekei, azonban a meccseket nem engedi, hogy nézzék, mert bármi váratlan előfordulhat egy mérkőzésen és az nem biztos, hogy nekik való. 

Edina amióta hozzáment férjéhez G.w.M-hez sokan egyfajta változást vettek észre rajta, sokkal visszafogottabb, szolídabb lett. Valószínűleg nemcsak a házassága új férjével, hanem a gyermekei is megváltoztatták a látásmódját, már nem feltétlenül a magamutogatásé a főszerep az életében, sokkal inkább az, hogy megteremtse a belső békét az otthonában és családja körében.

Edina közösségi média oldalára kitett egy kérdezz-feleleket, ahol a követői feltehettek neki olyan kérdéseket, amik már régóta foglalkoztatják őket. Az egyik kérdezőt az érdekelte, hogy milyen tetoválásai vannak az édesanyának. Edina elárulta, hogy ebben az évben belehúzott a tetoválások terén és a legnagyobb ezekközül G.w.M, akinek az arca végigfut az oldalán. A 24 óráig elérhető instagram sztorijában a következőt írta:

,, Ebben a pillanatban 4 vele kapcsolatos tetoválásom van. Tudjátok a szerelem öl, butít és nyomorba dönt! (smiley)

A 2 legutolsó éppen hétfőn készült. Ezeken kívül van a lábamon 2 kisebb, az egyik a horoszkópom, a másik a 11:11. 

Van a csuklómon egy pici, ez nagyon régi, és van további 4. Az egyik karomon hátul egy triumvirátus szimbólum, aminek a vonalai az anyukám a mamám és az én születési dátumainkkal van helyettesítve .

A másik karomon hátul az áll, hogy Familia, a belső karomon egy Isteni szimbólum és a gerincemen végig a gyerekeimnek a születési dátuma."

Edina az uóbbi időben tényleg belehúzott a tetoválások számának növelésébe, különösen azóta gyarapodott a számuk, amióta férje elcsavarta a fejét. Úgy tűnik a tetoválások abszolút nem ütköznek az ő új személyiségével.

131180