
Azahriah nagyon durván nekiment Majkának, az év szövege érkezett meg?
Olvass tovább...
Azahriah minden eddiginél rejtélyesebb volt, alig tudták megfejteni.
Háromszoros teltházat produkált ismételten, azonban most a helyszín az MVM Dome volt. A show most is mindenkit magával ragadott, aki részt vett a koncertek valamelyikén. A háromszoros teltházas Puskás Aréna is nagyot robbant, de Azi tett azért, hogy ezt is emlegessék egy jó darabig.
Olvass tovább...
A fiatal előadónak arra volt szüksége, hogy egy kicsit visszavonuljon és tanulással, fejlődéssel foglalkozhasson. Sokáig azonban nem kellett nélkülöznie a rajongóknak az énekest, mivel a bejelentés után egy hónappal kijött a mozikba a róla készült film, majd pedig 7 hónappal később a Deák Ferenc tér közelében a titokzatos QR-kód, ami az MVM Dome koncertjének az oldalára vitte az érdeklődőket.
Azonban nyáron továbbfolytatta a kormányellenes megnyilvánulásait és értelmileg és mentálisan visszamaradott véglényeknek nevezte a Fidesz szimpatizánsokat. Aztán Azi adta ki az új dalokat, szóval szintén nem telt zenélés nélkül a pihenése. Majd pedig elérkezett az MVM Domeban tartott koncertjeinek a dátuma, amiket összekötött új dalpremierekkel. Majd Azahriah visszatért a kezdetekhez, a régi Youtube csatornájához, ahová még Paul Streetként gyártotta a tartalmakat. Most egy 41 perces videót töltött fel, ahol az emberek céljairól, motiváltságukról és a jelenlegi oktatási rendszerről is szó esik egy idilli erdei séta folyamán.
Olvass tovább...
Az új albumainak a zenéi elmentek egy kicsit más irányba, egyfajta trollkodást lehet felfedezni az előadó részéről, azonban nem félt most sem új irányzatokat kipróbálni. Úgy tűnhet, hogy Azahriah most szakított régi önmagával és még inkább könnyedséggel érint olyan témákat, amit korábban nem mert volna. A dalokat végig egyfajta kettősség övezi, Azi bolondos énje harcol bennük a mélyebb, érzelmes vonallal és ezt a kettőt mosta össze. Megemlíést tesz dalaiban a küzdelmeiről, a fájdalmairól, félelmeiről és a bulvárral folytatott viszonyáról.
Most úgy tűnhet, hogy a dalai kissé szerteágazóak, azonban a megjelenésük rendkívül váratlan volt és hatalmasat robbant, szóval a célját elérte. Ezeken a lemezeken nincsenek tipikus slágerdalok, sokkal inkább tűnhetnek úgy, mint amiket a zenész nem fejezett be. A legnagyobb port azonban a lefőakafé című dala okozta, ami úgy indul, hogy a ChatGPT-vel beszélget, majd Majkát kezdi ki benne. A Youtube csatornájára feltöltött videójában elmondja, hogy neki még az sosem vált be, ha előre megtervezte a lemezét, mindig valahogy máshogy alakult ahogy ment előre a zenélés folyamataiban.
Azahriah meglehetősen sokat énekel arról, hogy valami hamarosan véget ér és a tavalyi Puskás koncerteken is visszaköszönt látványelemeiben ez a gondolata. A kif.lee című számában például arról énekel, hogy szíve szerint elhúzna Balira és ott kezdene új életet. Azahriah dalaiban sokszor központi eleme a lezárás, valaminek a vége. A szemfülesek kiszúrhatták, hogyha az Aziverzum dalainak a kiemelt nagybetűit fentről lefelé összeolvassuk akkor a következő üzenetet adja:
Közel a vég.
Már itt is megmutatkozik, hogy mennyire tudatos még ebben a rejtett üzenetben is a zenész és minden eszközével egy kicsit játszik. Nem tudni, hogy ezalatt a jövő évi választási eredményre célzott vagy talán saját visszavonulására, de az biztos hogy mindkettőnek a gondolata foglalkoztatja. Mindenkit az foglalkoztat most, hogy az emberek vajon tudnak majd kapcsolódni az stílusú zenékhez vagy ez tényleg a karrierje végét jelentheti.
@e_zter ugye csak vicc #azahriah #noway #mvmdome #music #kozelavege pörkölt - Azahriah
Forrás: Telex